Vecsey Lajos: A kőszegi róm. kat. Kelcz-Adelffy Árvaház története 1741-1941 - A Szombathelyi Egyházmegye múltjából 1. (Szombathely, 1943)

I. fejezet: Külső történet

az ügynek előmozdítója volt, sőt búcsúkihallgatásakor külön azért esedezett, hogy az árvaházat a tábla használatára engedjék át.“1"1 A kőszegiek, úgy látszik, jobban voltak értesülve a valódi tény­állásról, mert Hegyi prefektus már 1785 dec. 10-én kelt levelében arról tudósítja Szilyt, hogy a kerületi tábla mégis Kőszegen marad s az árvaházat már ki is jelölték számára bizonyos feltételek mel­lett.111 Ezek a feltételek, írja Szily egyik levelében, a következők voltak: a város a tábla megfelelő elhelyezésére az épületet elkészíti; a fenntartás és javítások terhét magára veszi; saját véleményét az árvák és konvertiták elhelyezéséről a helytartótanács elé terjeszti. Ezeket, úgy hírlik, Monsperger Ferenc, azelőtt városbíró, jelenleg „prothocollista exhibitorum“, Bécsből írta, ahol jelenleg is tartóz­kodik. „Mily nagy fájdalmat okoz nekem ez a változtatás — olvas­suk Szily Kereszturyhoz írt sorait —, Uraságodnak ezt megmondani nem tudom. Nemcsak attól a vigasztól leszek megfosztva, melyet az árvaházi épület befejezése s az összes árvák és konvertiták jobb nevelhetése fölött éreztem, hanem ezenfelül, mivel szét fogják őket szórni házakba, ami a ház elvételével feltétlenül bekövetkezik, min­den reményt le kell tennem egyrészt a jelenlegiek helyes nevelésé­ről, másrészt arról, hogy olyan számban jelentkeznek konvertiták, mint eddig történt. Azért nagyon kérem Uraságodat, hogy minden módon igyekezzék megakadályozni az árvaház elvételét, melyet egyik is, másik is a saját haszna miatt óhajt, olyanok, akik Kőszegről 110 U. o. 111 „Humillime significandum esse duxi Illustritati Vestrae fluctuationem domus nostrae orphanalis appropinquare nobis; optime notum erit, quod Majestas Sacratissima Tabulam Districtualem post multas preces Ginsium resolvere dignata sit. Cum vero Domus Gaszneriana, quo tabula venire debuisset, pessime aedificata sit, illam intrare renuit. Consequenter D. Monsperger Judex civitatis (qui sub titulo quaerendi commodum civitatis, a tribus septimanis pro sua instat accomo­­datione) una cum Illustrissimo Domino Francisco Horváth ejusdem Tabulae praeside, ut fertur, domum orphanorum pro hospitio tabulae, quin Illustritatem Vestram, ut dignissimum ut primum executorem Testamenti aut ipsam consu­luisset civitatem, projectavit, Majestasque Sacratissima, ut passim narratur, resol­visset quidem illam sub sequentibus tamen conditionibus; 1. ut civitas sarta-tecta conservet, et imodernum statum domus pro tabula propriis adaptari faciat expensis; 2. ut eadem civitas informationem praestet Excelso Consilio Regio, quomodo melius applicari queant orphani, cum autem absque offensione communi­tatis catholicae haec mutatio fieri non possit, vel ideo etiam, quia dubitatur, num tabula stabilis sit futura Ginsii, informationem ad litteras Domini Monsperger, quas ipse 9-a currentis legi, nisi vi mandati Regii, dare non vult, etiam instantia civitati in origine transmissa est, a tribus quidem conscripta, adeoqufe etSam concinnata, quam lubens transmisissem, verum eam habere non potui. Denique ut relata ferunt, quod S. D. Gaszner scripsisset civitati tabulam resolutam esse Ginsium jam 4-a Novembris, D. vero Judex scribit eandem primo 5-a Decembris huc resolutum esse, videtur Dnus Judex sine fundamento scribere. Attamen quidquid rei sit, humillime instamus, quatenus Illustritas Vestra omnem in eventum gratiosum nobis agere, patronum, et ulteriorem forte informationem civitatis suis gratiosis praepedire literis dignaretur, ipsi orphani, una mecum, qui dolenter hanc amitteremus habitationem pro Illustritate Vestra, qua patre et tutore nostro exorare non desinemus." U. o. 5 65

Next

/
Oldalképek
Tartalom