Vecsey Lajos: A kőszegi róm. kat. Kelcz-Adelffy Árvaház története 1741-1941 - A Szombathelyi Egyházmegye múltjából 1. (Szombathely, 1943)
I. fejezet: Külső történet
látunk érveket felsorakoztatni, nevezetesen: az épületet annyival nagyobbra kellene építeni s ezáltal szűkebb lenne az udvar; az egyik epületszárny olyan közel kerülne a szomszédos házakhoz, hogy tűzveszedelemtől kellene félni; még sokáig kellene nélkülözni a kőszegi ifjúságnak az iskolát, amiből nagy kár származnék; a meglévő iskolához, amelyben már két tanterem és két tanító számára lakás is van, könnyebb lesz hozzáépíteni. Ennek a javaslatnak Szily volt a sugalmazó ja és nem találkozott a kőszegiek tetszésével, akik szerettek volna szabadulni az elemiiskola nagyobb terheitől. Hogy azonban úgy ne tűnjék fel, mintha a nagy tűzvészek által amúgyis megnyomorgatott és anyagilag kimerült kőszegiek iránt nem mutatna semmi megértést a szombathelyi püspök, a Tervezet azt javasolja: abban az esetben, ha a kőszegiek követeléseiktől elállnak, az árvaházi alap 500 forintot fog fizetni a városnak és két tanítót a saját házában fog eltartani a tallósi árvaház mintájára (29. §.)94 A második fejezet címe: Az Adelffy árvaház részletes gazdasági és politikai kormányzásáról. Ez 99 pontból áll és ebben vannak az elöljárókra és a házi személyzetre vonatkozó utasítások. A harmadik fejezet szól 67 pontban a házitörvényekről és rendszabályokról. Az egész munkát jellemzi a legkisebb és legaprólékosabb kívánalmak kifejtéséig menő részletezés. A Szabályzat jóváhagyásával a helytartótanács megint nem sietett. Szily megúnva a várást, 1781 febr. 17-én felír a helytartótanácshoz. Elmondja ebben a feliratban, hogy milyen szempont vezette a kőszegi árvaház építésével kapcsolatban. Hogy Adelffy Antal végrendeletének érvényt szerezzen, fogott hozzá 1778-ban az árvaház teljes átépítéséhez, melyet egy emelet magasra akart felépíteni. Eljárásában a legjobb szándék vezette. Akkor kapta meg a már ismert 1778. aug. 31-i intimátumot, melyben a helytartótanács az építést azonnali hatállyal beszüntette s úgy rendelkezett, hogy először szabályzatot kell kidolgozni s azt az új épületnek egy jártas építész által készített tervével együtt a helytartótanácsnak jóváhagyás végett fel kell küldeni. Ez végbe is ment 1780 tavaszán április és május hónapokban; Apffalter József győri akadémiai igazgató, akire a helytartótanács a munka végzését bízta, miután vele, a kőszegi plébánossal és a kőszegi városi tanáccsal megbeszélte az összes vitás kérdéseket és figyelembe jöhető szempontokat, az előírt utasítás szerint munkáját befejezte s az elkészült Tervezetet a helytartótanácsnak be is küldötte. Különösen azért volna sürgős a jóváhagyás, hogy a tavasz közeledtével az építést meg lehessen kezdeni. Hivatkozik arra a körülményre, hogy minél tovább halasztják a munka megkezdéséhez szükséges engedély kiadását, annál nagyobb kár éri az árvaházi intézményt. Az 1778-ban megkezdett építkezési 90 90 Valójában azonban 1.100 forintot adott az árvaház az elemiiskola építéséhez. V. ö. Rationes Orphanotrophii Ginsiensis 1781—2. Sz. Kápt. L 58