Vecsey Lajos: A kőszegi róm. kat. Kelcz-Adelffy Árvaház története 1741-1941 - A Szombathelyi Egyházmegye múltjából 1. (Szombathely, 1943)
II. fejezet: Belső történet
egész idejének délelőttre áttevése, a délutáni iskolalátogatás és a délutáni istentiszteleten való részvétel megszűnése. Ez utóbbinak oka részben a jezsuita szellemtől való eltávolodásban keresendő, másrészt az iskola részéről támasztott mind nagyobb és nagyobb tanulmányi követelmény adja magyarázatát. Jellemző erre a napirendre, hogy a növendékektől elég korai felkelést kívánt, bár ennek megfelelően korai volt a lefekvés ideje is.Ebben az időben bizony még spártai módon nevelték az ifjúságot, korán hozzászoktatták a kemény élethez. A kényelmet kevéssé ismerte az akkori nevelés. Jelenleg a következő napirend szerint élnek a növendékek az internátusbán: I. Hétköznapokon: 6 (V2 7} órakor felkelés, 7- kor reggeli ima a kápolnában, V4 8-kor reggeli, tanulás, 3 4 8-kor sorban átvonulnak a gimnáziumba a prefektus vezetésével, 8- tól 1-ig tanulás, s/4 2-kor ebéd, szabad idő, 3u 3-tól fél 5-ig tanulás, 1/2 5-kor uzsonna, \ *'t 5-től V» 6-ig séta, 3/4 6-tól 7-ig tanulás, 7-kor vacsora, szabad idő, V4 9-kor estima, lefekvés. II. Vasár- és ünnepnapokon: 3/4 7-kor felkelés, V4 8-kor ima, reggeli, 3/„ 8-kor indulás a gimnáziumba szentbeszédre és szentmisére, */4 10-től 12-ig tanulás, 12-kor ebéd, szabad idő, 2-től 4-ig tanulás, 4-kor uzsonna, séta 6-ig, 6- tól 7-ig tanulás. 7- kor vacsora, szabad idő, V4 9-kor közös estima, lefekvés. Az imákat a növendékek a közös intézeti imakönyvekből végzik. Az előbbi napirendhez még a következőket kell hozzáfűznünk: Fennmaradás tanulás céljából a felsősök számára engedély nélkül, az alsósok számára engedéllyel 10 óráig lehetséges. Hetenként egyszer mindenki megfürdik. Az alsósokat a tanulmányi felügyelők naponta kikérdezik. Szombaton délután szabad idő, játék, kötelező levélírás. Minden hó első vasárnapján szülői látogatás. Ez a napirend már az új, modern korszellemben nevelkedett ifjúság napirendje, melyben a kényelmi szempontok elég teret kap-149