Vecsey Lajos: A kőszegi róm. kat. Kelcz-Adelffy Árvaház története 1741-1941 - A Szombathelyi Egyházmegye múltjából 1. (Szombathely, 1943)

I. fejezet: Külső történet

alapítványoknak az árvaházra hagyományozása abból a célból, hogy az így letett alapítvány jövedelméből az alapítványtevő rokonai vagy leszármazottjai tanulhassanak mint az árvaház növendékei. Ezek az újabb adományozók rendszerint egyházmegyei papok, de vannak köztük polgári egyének és szerzetesek is. Egyiket a hála, másikat jótékony lelkülete, talán az árvaház anyagi erősítésének szándéka, talán egyházias lelkülete késztette az alapítvány letevésére. Még 1800 előtt az árvaházra hagyta 872 forintnyi vagyonát Christ Illés remete. Györkös István alsólendvai plébános 1802-ben 2000 forintot tett le, Wíasits János nagygencsi plébános a devalváció idején 6.100 forintot, Győry István lentii plébános 1812-ben 1.000 forintot, Illés József plébános 1800 körül 4.000 forintot. Ezeknek az alapítványi összegeknek egy része a devalváció következtében megsemmisült s így lényeges gyarapodást nem jelenthettek. Sokkal jelentősebbek voltak a következő évtizedekben letett alapítványi összegek. Czuppon György kanonok hagyatéka 1819-ben 29.800 forintot, Hordósy János lentii plébános 1825 körül tett hagyatéka 3.000, Békés János plé­bánosé 1834-ben 1770, Török József kanonok alapítványa 1840-ben 23.400, Ficzkó József peresznyei plébánosé 1843-ban 4.000, Czígány István plébános hagyatéka 2.000 forintot tett ki. Ezeknek az alapít­ványoknak tulajdonítható az árvaház újabb anyagi megszilárdulása, a konviktorok lassú megfogyatkozása és az intézetnek rendezettebb anyagi viszonyok között a nagy magyar történelmi fordulóhoz való elérkezése. 6. Az 1848-as szabadságharc korszakától a világháborúig. (1848—1918.) A sasos címer miatti aggodalmak. A címer eltávolítása és visszafestese. Batthyány Lajos gróf és az árvaház növendékei. A kőszegi felsőgimnázium megszűnése, belső nehézségek emiatt. Az új vallásváltoztatás törvényeinek kihatása az árvaház rend­szerére. Újabb családi alapítványok. A három uralkodó — /. Ferenc József, 11. Vilmos császár és Albert szász király — Kőszegen. Kirándulási alap. A Mille­narium, állandó színház. Az új kőszegi bencés gimnázium felavatása, nyolc osztályúvá kibővítése, ennek hatása az árvaházra. A világháború, az alapítványok megsemmisülése. Az 1848-as forradalom szele végigsüvöltött Európa országain s évszázados, valósággal megkövesedett rendszerek hosszú téli álma után szebb, boldogabb kikelet eljövetelét hirdette, mikor az új kor­szellem zászlajára ezt a varázslatos igét írta: szabadság! Hogy a ,,szent szabadság" jelszava alatt fedezve magát, mennyi káros és veszedelmes új áramlat vetette meg lábát itt Magyarországon, arra aligha gondoltak azok a márciusi ifjak, akik Pest utcáit lázbahozták s örömmámorban terjesztették a szabad sajtó első termékét, a már­ciusi pontokat. Mindenki örült ennek a szabadságnak, mint a gyer­mek a karácsonyi ajándéknak s divatba jött a magyarságot hangoz-103

Next

/
Oldalképek
Tartalom