A Szombathelyi Egyházmegye Zsinati Törvénykönyve (Statuta Dioecesana). Kihirdetve az 1927. évi október 4-8. napján tartott zsinaton (Szombathely, 1927)

II. Személyek

44 tott tárgy fölött az összes vizsgázók jelenlétében legalább negyedóráig iskolai előadást tart. 9. §. A végbement vizsgálatról egy valamennyi vizsgáló által aláírandó bizonyítvány állíttatik ki, amelyben az ered­mény, úgy az öt elméleti tárgyból, mint az írásbeli és szóbeli gyakorlatokból jeles, jó, elégséges, vagy elégtelen kitételekkel részletesen megjelölendő. Az elméleti tárgyakból minden vizsgáló meggyőződése szerint adja az osztályzatot, az írásbeli és szóbeli gyakorlatokból pedig közös megállapodás, esetleg szavazás útján döntetik el az osztályzat. Aki mindenből jeles, vagy legfeljebb egy jó osztályzatot nyert, az jelesen, aki több jót vagy legfeljebb egy elégségest kapott, az jól, aki pedig több elégségessel bír, az egyszerűen képesíttetnek tekintetik. Aki egy, vagy több elégtelent ka­pott, az csak a vizsgálóbizottság által kitűzött határidő letelte után ismételheti a vizsgát, mely újra az összes tárgyakból teendő. Aki másodszor is megbukik, nem bocsátható többé vizsgálatra. A vizsgálóbizottság a vizsgálatok jegyzőkönyvét is fel­terjeszti az egyházmegyei, illetve szerzetes hatósághoz. A vizsgálati bizonyítvány alapján az egyházmegyei, illetve szerzeti hatóság kiállítja a képesítő okmányt, mely egyszers­­mindenkorra szól; de csupán az illető egyházmegye területén levő, illetve szerzet vezetése alatt álló középiskolákra képesít. Jogában áll a püspöknek máshol képesített egyént újabb vizsgálat nélkül is képesítettnek nyilvánítani a joghatósága körében levő középiskolára; de joga van másrészről a megyé­jében levő bármily középiskolában hitoktatásra alkalmazandó egyént, bárhol lett legyen is képesítve, ha szükségesnek látja, előleges képesítési vizsga alá venni. 8. A SZERZETESEK. 65. §. Az egyházmegyei zsinati törvények a szerzete­seket is kötelezik mindabban, amiben a kánonok szerint püspöki joghatóság alatt állanak (500. c.). 66. §. Az istentiszteletek módját illetőleg — vissza­élések esetén — a püspök felügyeleti joga s az általa ho­zott törvények a szerzetesi templomokra is kiterjednek (1261. c. 1. 2. §.). Az olyan szerzetesi templom pedig,

Next

/
Oldalképek
Tartalom