Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)
Meszelényi Antal: Szent Márton püspök életútja
IFJÜKOR ÉS HIVATÁS Hősünk atyjától az erőt, kitartást, a látás és megfigyelés okosságát, nemkülönben a tettrekészséget vette át. Ugyanekkor anyjának a szelídebb vonásait köszönhette, s az utóbbiak már a krisztusi világkép felé terelték. Ez a szerencsés találkozás arra enged következtetni, hogy az öröklő nem fog felszívódni a hétköznapiság szürkeségébe. Erre rájöttek a szülők, éppen azért egyenlőre hagyták, hadd járja saját útját. Ha pedig ebben rémképek nyugtalanították volna, nem annyira az anyát, mint inkább az édesapát, egykönnyen elhessegették azzal, hogy nézetkülönbség esetén úgyis a családfő parancsszava lesz a döntő, nem pedig az ifjú esetleges meggondolatlansága. Nem egészen így történt, mert a tervezgetésben és kivitelben az ifjú lett a győztes. Abban mindketten megegyeztek, hogy a szellemi látókört, kultúrhorizontot minél szélesebbre kell tárni. Ezen a ponton az ifjúvá serdült Mártonkát sem kellett félteni, mert már Sabariában feltűnő jeleit adta nem mindennapos tehetségének. A központi város mozgalmassága, híradásainak változatossága, a benyomások gazdagsága elsőrendű felvevő gépet nyert benne. Bármit látott, annak leszűrte átvehető tanulságait, s ezek nem peregtek le róla. Ezzel valóban sok örömet szerzett szüleinek, annál is inkább, mivel mások is csak dicsérettel emlegették a törekvő ifjút. Az ideológiai szemlélet szintén jó talajra lelt, de itt már bizonyos törések mutatkoztak közte és a szülők között. A római istenségek bármilyen nagy becsben álltak náluk, ő már erős fenntartással figyelte kultuszukat. Nem bírt hinni valóságukban! De megszűrte a kereszténységet is, mert annak ariánus és egyéb töredezett változatai megint csak nem feleltek meg egyéniségének. A felvilágosító kegyelem oly erősen működött benne, hogy egyedül Krisztus tiszta világa nyerte meg tetszését. Sokat hallhatott a szentekről, s nem kétséges, hogy Pannónia neves vértanújáról, Szent Quirinusról is (|309.). Mindezek a tényezők érlelték meg benne, hogy az ő helye csakis Krisztus táborában lehet. Ezért olvashatjuk róla: már ifjan sem volt süket hallgatója az evangéliumnak.12 Tízéves lehetett, amikor 326 27-ben elég érettnek találták, hogy személyes óhajára bejegyezzék a katekumenek, azaz a hitjelöltek lajstromába. A felvételt rendesen a püspök vagy az ő megbízottja végezte, s ennek megtörténtével a jelölt jogszerűen viselhette a keresztény nevet, még ha nem is lett megkeresztelve.13 Hasonlattal élve ez a felavatás kb. annyit jelentett, mint a szerzetbe lépő számára a noviciátus. Persze Mártonnál mindez szülei tudta nélkül és akaratuk ellenére történt, tisztán a kegyelem indítására. Idők múltán gyanússá lett övéinek, mert kezdett egészen mássá lenni, mint régebben ismerték. Kérdőre is vonták, s ő nem tagadta, hogy benső világában ellentétesen érez és gondolkodik, mint ők. A római istenekben nem tud hinni, s nem tartja azokat többnek, mint emberi alkotásoknak. Valami belső hang szinte refrénszerűen azt súgta neki, hogy a keresztények Istene hívja őt szolgálatára s ennek nem állhat ellent. Világosan tudta-e, vagy nem, de ezt a gyökeres lélekváltozást ma így fogalmaznánk: hallotta Krisztus hívását, jöjj és kövess engem (Luk. 18. 22.), még ha kereszthordozással jár is! Az utóbbit csakhamar tapasztalnia kellett, s azt erősebb méreteiben Ticinumban kellett átélnie. Pávia tartományának volt kisebbszerű városa, ahol nyugállományú apja kis birtokot kapott. A két szülő érezte, hogy itt erélyesebben kell fellépniük fiukkal szemben, mivel a kereszténység errefelé is jogot és sza99
