Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)

Kovács József: A veleméri Szentháromság-templom (Történelem, ikonográfia, ikonológia)

E veleméri Epiphania-freskó Szent Miklósa is — véleményem szerint — ilyen esetet rögzít.

Annak igazolására, hogy Szent Miklós alakja alkalmas a Merkur jelölésére, a következő mozzanatok hozhatók fel érvül:

a) A Bibliában található ez a mondat: „A győzőnek adom a hajnalcsillagot” (Jel., 2, 18). A győzőnek, azaz görögül: ho nikov; — tehát jelölje az a szent, aki nevével is győzelmet hirdet.

b) A Merkur bolygó Merkur pogány istenről apta a nevét, akit pedig a pogány világ hol a kereskedés és a beszéd isteneként, hol meg az istenek hírnökeként tisztelt. A keresztény világban az ő helyére lép Szent Miklós püspök, aki a nélkül, hogy istennek tartották volna őt, védőszentje lett a kereskedésnek, a kereskedőknek és a beszédnek, ami a régiek felfogása szerint elengedhetetlen feltétele a kereskedésnek (v.ö.: Augustinus, De civitate Dei VII cap 14—15).

E csere a jelentést illetőleg tartalmi változást is hoz magával, amennyiben a Merkúrhoz fűződő mitológiai tartalmat már keresztényileg értelmezve mutatja be szent Miklósban. A veleméri Epiphania-kompozíciónak Szent Miklósában bemutatott, keresztényileg értelmezett Merkur mitológia tulajdonképpen nem más, mint bibliailag megfogalmazott gyakorlati alkalmazás (moralitás) ahhoz a tanításhoz, amelyet az Epiphania-kompozíció a maga teljességében éppen az „Epiphania Domini”, „az Ür kijelenése” témáról előad. Íme tehát a Miklósképbe felfogott „epiphániás” gyakorlati alkalmazás:

„Nem ravaszul kieszelt mesék nyomán adtuk nektek hírül Urunk Jézus Krisztus csodálatos erejét.. . Erősebb prófétai beszéd birtokában is vagyunk. Jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben feltűnő fényre (ősz lychno phainonti, v.ö.: epiphania!), míg fel nem virrad a nappal és a hajnalcsillag fel nem kél szívetekben (2 Péter 1, 16—19).

KORONA ÉS MITRA

A „fényt hozó” Szent Lászlónak a képe és a „sötétséget legyőző” Szent Miklósnak a képe — így egymás mellett, mint ahogy Veleméren látjuk, ugyanazt a tropologiát, erkölcsi jelentést hozzák felszínre, amit Dante Isteni Színjátékában is a hajnal-jelenet keretében találunk meg: Az ember akkor ura önmagának, ha megvan a lélek szabadsága.

Dante „tán mikor ép sugarával súrolta keletrül Venus a hegyet”, (amelyen éjszaka nem lehet feljebb hágni), álmodik, majd felriad.

„S már hajnalelőtti szürkületben — mely annál kedvesebb a vándoroknak, mennél közelebb jő feledhetetlen

hónuk — az éj homályi megfutottak és velük álmom; — —-----------------