Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)
B. Thomas Edit: Savaria christiana
vég fogalomra való utalások mellett a pálmarajzok nagy száma a lélek győzelmére vonatkozik, a halál, a test felett. A figurális rajzok szimbolikus elemekkel keveredve már a biblia pauperumhoz hasonlóan bővebb fogalmakról. a jó és a rossz, a világosság és a sötétség harcáról, kivégzett mártírokról és Krisztus kínszenvedéséről tájékoztatnak. Az oroszvári későrómai temetőből származik a téglába bekarcolt keresztvivő alak — Krisztus — egyszerű, de kifejező megfogalmazása is. Az egyik legérdekesebb pannóniai téglakarcolatos képről, Arius ábrázolásáról, részletesebben kell szólnunk, annál is inkább, mivel a vele kapcsolatos tények jellemzőek Pannónia arianus-szellemben missziónál! kereszténységére. A szekszárdi múzeum őriz a Baranya megyei Kisdorogról egy későrómai sírból felszínre került téglát, melyen egy clavusokkal díszített dalmaticában széttárt karokkal, orans mozdulatban álló kopasz férfialak van bekarcolva, akinek jobb kezében rövid kampós pásztorbot van. Bal oldalán, karja alatt P és E összeírásából származó rövidítés az elért győzelemre (palma emerita) utal. A ligáit két betű alatt egy +. Baloldalt mellette horgony. Az alak feje felett felirat: ARIO votiv dativusban adja az ábrázolt személy ARIUS nevét. A tárgy egyetlen ismert ábrázolása Ariusnak az egyik christológiai eretnekség, az arianizmus atyjának. Több Arius-ábrázolást nem ismerünk. A templomokban, ahol szobor, falkép, vagy dombormű formájában elképzelhető lenne, nincs tudomásunk ábrázolásairól. Az arianusok nem mutatkoztak építőknek, az ortodox templomokat foglalták el, saját ábrázolásmódot, vagy különös szimbolikát nem alakítottak ki. Az arianizmus a külsőségek megváltoztatására nem adott, hanem a kereszténység egyik alaptételének, Krisztus isteni vagy emberi természetének tisztázására törekedett. Arius tanainak lényege a második isteni személy, Krisztus istenségének tagadása. Vulgarizálva, — Krisztus nem Isten, hanem egy magasabb szellemtől megszállt ember, vallásalapító, akit az arianusok tisztelnek, de nem tartanak az Atyával egyenértékű Istennek. Arius tanai a IV. század folyamán az egyházi zsinatokat állandóan foglalkoztatták és izgalomban tartották. Arius szervező tevékenységet folytat, 319. évi elítélése nem bénítja meg. Párthiveket toboroz, főleg az udvar kegyeit kereső ambiciózus püspökök között, így válik az elméleti vitából egyházpolitikai harc, melynek eredménye az első egyetemes zsinat Niceában, 325-ben, mely Ariust tévtanaiért kiközösíti. Az elítélt Arius számkivetésbe kénytelen vonulni, így párthiveivel együtt a Pannóniával szomszédos Illyrikumba kerül, ahol és ahonnan erős propagandát fejt ki. Itt találkozik személyes története először Pannóniával, és egészen bizonyosan innen indul ki a Pannónia felé irányuló propagandatevékenysége is tanainak hirdetésére. Az arianus tanok terjednek annak ellenére is, hogy Nagy Konstantin császár 317—322 között többször tartózkodott az illyrikumi határon fekvő Sirmiumban, és éberen őrködött, nehogy az arianizmus beférkőzhessék Pannóniába. Eltávolította mindazokat a klérusból, akik gyanúsak voltak, hogy Arius teológiai felfogását vallják. Ariusnak mégis módjában állott tanait megismertetni a sirmiumi egyház két presbiterével, későbbi püspökeivel, a mursai Valenssel és a singidunumi Ursaciussal, amikor 326. novemberében megjelent a sirmiumi udvarban, hogy átnyújtsa a császárnak módosított hitvallását, rehabilitációt és száműzetésének feloldását kérve. Ariussal szemben az ortodox püspökök kara hol engedékenyebben, hol 45
