Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)

Szigeti Kilián: A szombathelyi egyházmegye egyházi zenéjének története

A székesegyház énekkara 1909/ 10-ben kéntes énekeseket. Mintegy húszán jelentkeztek, főleg a város pedagógusai és tisztviselői közül. Az énekpróbákat (kedden és pénteken lakásán, a muzsikus­házban tartotta. Ezek keretében nemcsak a liturgiához szükséges énekeket taní­totta meg. hanem énekeseit bevezette a zene elemi ismereteibe és a helyes éneklésbe. A kor viszonyaihoz mérten jól megtanította a kórust a lapról ének­lésre. Bár tudott valamit magyarul is, a próbákat német nyelven vezette, éne­kesei hamar hozzászoktak karvezetéséhez. Az a néhány közbevetett magyar szó, amit Statzenberg elsajátított, elég volt arra, hogy élénk kontaktus .alakuljon ki a karmester és kórusa között.105 Az újjászervezett önkéntes énekkar első nyilvános szereplése 1901. február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén volt a székesegyházban. Az első énekesgárda tagjai, — amennyiben az ma megállapítható volt, a következők: Férfi énekesek: Statzenberg Vencel succentor Kreutterer Antal orgonista Mann József énekes-kántor Kaiser István énékes Dracska-Darvas József zenész Danka József tanító Darvas János vármegyei iktató, Darvas József fia Darvas Károly igazgatótanító, Darvas József fia Haffner Ede tanító a Szt. Márton utcai iskolában 273

Next

/
Oldalképek
Tartalom