Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)

Szigeti Kilián: A szombathelyi egyházmegye egyházi zenéjének története

megyei Máriától a piac-környéki házát, a hozzátartozó ingatlanokkal együtt, amiért 1753. szeptember 10-én 800 rajnai forintot fizetett. De hamarosan, még ugyanezen év november 17-én továbbadta az egészet Dómján Balázs úrnak, maga pedig feleségével beköltözött az iskolamester szolgálati lakásába.32 Az 1754-es vizitációs jegyzőkönyv Horváth Györgyöt tehetséges mesternek mondja, aki jó adottságokkal rendelkezett az ifjúság nevelése terén. Annyi növendéke volt, hogy a szolgálati lakás kicsinek bizonyult a hozzá járó magyarnyelvű tanulók befogadására. S amellett annyira rossz állapotban volt, hogy a vizi­­tálást végző Batthyány József azt tanácsolta, forduljon kérvénnyel a püspökhöz a ház renoválása érdekében.33 Bár Horváth György kitűnő pedagógus volt, a magyaron kívül jól tudott latinul, közreműködött a körmeneteken, temetéseken, s a koledálásból, vagyis a szokásos gyűjtésekből is kivette részét, mégis volt egy hiánya, ti. nem értett a többszólamú énekléshez. így a káptalan többszólamú éneklésében nem tudott résztvenni. — 59 éves korában halt meg 1778-ban.34 Ugyancsak a Pruskay családba nősült be a kántor, Holosovszky Ferenc, feleségül véve Pruskay Évát, Pruskay István másik leányát. A kántorság mellett mint figuralista működött a káptalani zenészek között. A városi polgárjogot 1759. április 18-án szerezte meg.35 Mint kántor, szolgálati lakást kapott a püspöki funduson azzal a föltétellel, hogy köteles saját házat szerezni. Erre tíz év múlva került sor, amikor 1759. január 5-én 460 forintért megvette Sturm Kőműves János polgár özvegyének, Pintér Katalinnak és mostohafiának, Sturm Mihálynak a „Nagy Karicsában lévő épületes kü Házokat, hozzá való kiss .kertyével és circumferentiaival, úgy ahoz osztott erdővel együtt, rnelly háznak nap keletrül az Árok, Nyugatrul pedigh Simon Gsapo János Haza vagyon szomszédságában.”36 Hamarosan tovább bővítette ingatlanjait. 1759. július 8-án megvette „Nagy Karicsai Uczában maga házának kertye mellett egy darab kis kertnek való föl­det hoszában ki egész a Bötsületes Nemes Város Gyöpiig Szomszédságában la­kozó Simon Jánosiul és feleségül Lévai Marinatul az maguk házok vigiben in fi. 33 és két féle vállás pénzben.”73 1765-ben eladta az egész Kariesa utcai ingatlanját házastul együtt Kulifai Ignácnak, és beköltözött a „piarcz” közelébe, ahol megvette a püspöki vendég­­fogadó melletti házat. Résztvett a közéletben. Reá bízták 1760. július 5-én a szombathelyi árvák védnökségét, „tutorságát”.38 Az orgonisták közül ebben a korban elsőnek Orgonista Dánielt ismerjük névszerint, akinek halála után megmaradt kevés ingóságairól és ingatlanjairól intézkedik a Városi Jegyzőkönyv 1712. október 18-án (41. 1.). Többet azonban nem tudunk róla. Nem közvetlen utóda Czosel (Zosel) Antal. Czosel Becsben a skót bencések iskolájában tanult zenét. 1724-ben Sajghó Benedek pannonhalmi főapát Pannon­halmára hozta organistának. De csak két évig működött ott.39 Talán ekkor (1726-ban) jött Szombathelyre, ahol az ötvenes évek végéig tudjuk figyelemmel kísérni munkásságát. Mivel Horváth György iskolamester nem értett a figu­rális énekhez, így Czosel végezte az iskolamesterre tartozó karnagyi, succentori teendőket is. Az 1754-es egyházlátogatás jegyzőkönyve szerint eléggé járatos volt mes­terségében. Voltak azonban jogos panaszai, amelyeket feltárt a vizitáció alkal­mával, s amelyek számunkra érdekesek. így mindenek előtt zenei téren hiá­254

Next

/
Oldalképek
Tartalom