Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)
Szigeti Kilián: A szombathelyi egyházmegye egyházi zenéjének története
nás Sámuel között. Biztosra vehetjük, hogy az Orgonás név a foglalkozást jelenti. Ebben az esetben Sámuel volna az első, névszerint ismert szombathelyi orgonista a vártemplomban. A vasvári káptalan Szombathelyre költözése utáni első évszázadban a plébániák három, ismertetett zenész alkalmazottja gondoskodott a templom egyházi zenéjéről a plébánia funkcióin éppúgy, mint a káptalan istentiszteletein. Érthető, hogy a káptalan némiképp vendégnek érezte magát, s nem volt számára otthonos a szombathelyi vártemplom. A KÁPTALAN ZENEI ÉLETE 1684—1777-IG A szombathelyi plébánia-templom zenei életében döntő jelentőségű az 1684. esztendő. Széchényi György püspök, —• aki 103 évet kitöltő élete folyamán 2 053 702 forintot fordított jótékony célokra, — a törökön Bécs alatt 1683-ban aratott győzelem és Északdunántúl felszabadulása fölött érzett örömében bőkezűségében következő névnapján, 1684. április 24-én 12 ezer birodalmi tallér (kb. kétannyi korabeli forint érték) alapítványt tett egyházmegyéje három nagy városának templomi zenekara számára. Ekkor alakult meg a győri székesegyház és a soproni Szt. György templom mellett a szombathelyi káptalan énekés zenekara, mintegy jogutóda az egykori vasvári kántorátusnak.26 Az alapítványból, ill. annak kamataiból (ami évi 197,50 forintot tett ki,) káptalani státusba vették az addigi három aktív énekest ill. zenészt, s melléjük még három káptalani zenészállást szerveztek. Az iskolamestert, kántort és orgonistát közös néven koralistának mondták, imíg az újabb három tagot figuralistának nevezték. A teljes együttes „musici” vagyis zenészek néven szerepelt. Most már mindannyian az éneklőkanonok irányítása alá tartoztak. Az énekés zenekar megszervezésével újra megindult a káptalani istentiszteleteken a többszólamú éneklés. Ugyanekkor megszűnt az a fonák helyzet, amely szerint a káptalan mintegy ki volt szolgáltatva a plébánia igényeinek, s vele szemben az alárendelt szerepét látszott betölteni. A káptalani ének- és zenekarnak gyakorlati működéséről részletes felvilágosítást nyújt az 1754^ben végzett Batthány-féle, valamint az 1769-i Szily- Scharlach féle egyházlátogatás jegyzőkönyve. „Jóllehet a kanonoki intézmény elsőrendű célja, — mondja a Szily-Scharlach-féle jegyzőkönyv, — hogy a kánoni imaórákat a templomban naponkint kórusban mondják el, a kanonokok kis létszáma és a mai modern körülmények között szinte lehetetlen ennek teljes mértékben eleget tenni. Ezért csak a nagyhét három utolsó napján és karácsony éjszakáján kötelesek karban végezni a zsolozsmát. Vasárnap és az ünnepeken, valamint azok vigíliáján délután 3 órakor a muzsikusok éneklik orgonával a vecsernyét, a kanonokok pedig szokásos kanonoki kórusöltözetükben stallumaikban helyezkednek el. Egy közülük az oltárnál végzi a funkciót. A vecsernye után a kanonokok a három koralistával váltogatva karban elmondják a Completoriumot.” A litániát ugyancsak a koralisták éneklik.27 Mivel a középkori káptalanok papságának magas létszáma a barokk korra erősen megcsappant, így a néhány kanonok csak a fizetett világi muzsikusokkal tudta teljesíteni kóruskötelezettségét. Ezért volt nélkülözhetetlen a státus-252