Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)
Sill Ferenc: A vasvár-szombathelyi székekáptalan történetének vázlata
anyagi gondok nélkül élhettek. A lelkipásztori tennivalókkal másokat bíztak meg, a hiteleshelyi munka mellett a káptalani iskolával is többet törődhettek. Az iskolaügy fejlődését a növekvő igény mellett az érzelmi kötődés is elősegítette, hiszen az utódnevelés sajátos rendszere következtében a káptalan tagjai leggyakrabban abból az iskolából kerültek ki, amelynek gondozása később az ő feladatuk lett. Azt ugyan nem állíthatjuk, hogy a káptalani iskolák országunkban a tudomány magasabb szintű fórumaivá váltak — talán a veszprémi káptalani iskola a kivétel —, de amíg országunkban egyetemi szintű oktatás nem volt, a káptalani és monostori iskolák biztosították a korabeli műveltség fenntartását és terjesztését. Nem kétséges, hogy a mái' említett római zsinatok hatással voltak a magyar iskolaügy fejlődésére is. Itt főleg a római hatást sejtető 1279. évi budai zsinat határozatára utalhatunk, amely a káptalani tagokat külföldi egyetemek látogatására buzdította. Ez a zsinat legalább azt akarta elérni, hogy az egyház szervezetében fontos szerepet betöltő főesperesek egyetemi végzettségűek legyenek. Ezért lehetővé tette, hogy a főesperesek három évig mentesüljenek hivatali munkájuktól, elvégezzék az egyetemi kurzust és közben élvezzék javadalmukat. Ennek érdekében maguk helyébe még helyettest is állíthattak.1151 A 13. század végétől kezdődően a klerikusok nagy száma felett egy viszonylag kis létszámú, de egyetemi végzettségű elit réteg alakult ki. A vasvári káptalani iskola növendékei közül is többen kerülhettek felsőbb iskolába, amire a magiszteri címet használó káptalani tagok sokasodó számából következtethetünk. Van egy írott emlékünk is arról, hogy Vasvári János felsőbb iskolákat látogatott, ezért Klára nevű édesanyja, Vasvári Bertalan özvegye a Saar folyó melletti Pyzdalaka családi birtokát átadta a káptalannak az idegenben tanuló gyermeke neveltetési költségére.1153 Az ilyen egyetemet végzett magiszterek kiemelt szerepet kaptak a káptalanban, rendszerint ők lettek a káptalanok prépostjai, sőt, amint ez Vasváron is gyakorlattá vált. egyben a főesperesek. Ebben a beosztásukban az egyházmegye kormányzásában a püspök legfőbb segítőtársaivá váltak. Kiemelt szerepük magával hozta joghatóságuk kiszélesedését is.103 A káptalani iskola tanárát némelykor „magiszternek”, máskor az „iskola rektorának” vagy egyszerűen csak skolasztikusnak mondták. A magiszter cím, ahogy előbb rámutattunk, általában magasabb iskolai végzettséget jelölt, néha azonban a világi rendben élő főúri családok tagjai megtisztelő címként is használták, ezért csupán ebből a megjelölésből még nem következtethetünk a káptalani iskola tanítómesterére. Az okiratokban rendszerint ilyen megjelöléssel találkozunk: „lector, seu scholasticus” vagy „sublector seu scholasticus”.10'1 Mivel a vasvári káptalani iskoláról meglepően kevés írott emlékünk maradt, az eddig vázlatosan ismertetett szempontokat kell figyelembe vennünk, hogy ennek az oktató intézménynek rangját és szerepét megítélhessük. A vasvári iskola vezetője az éneklőkanonok volt.165 Mellette időnként a „succentor”, esetleg a skolasztikus oktatta a diákokat. A tananyagban az énekoktatásnak fontos szerepe volt. Míg általában a székeskáptalanoknál egyéb tantárgyak oktatását a lektor vagy ennek helyettese végezte, az éneklőkanonok vagy helyettese az énekoktatást és a liturgikus éneklést irányította. Kisebb létszámú káptalanoknál az éneklőkanonok vagy helyettese az ének mellett egyéb, más tantárgyak oktatását is végezte. Indokoltnak tűnik tehát az ilyen káptalanoknál nem lektori, hanem kántori iskoláról beszélni. Ilyen iskola volt Vasváron is.106 E kérdésről tárgyalva Miklósy megemlíti, hogy az országban ismert 205