Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)
Sill Ferenc: A vasvár-szombathelyi székekáptalan történetének vázlata
Nem vonható kétségbe, hogy a Szent István államszervezését megelőző időszakban Vasvár hadászatilag fontos szerepet kapott, az is lehet, hogy működő vaskohászata emelte rangját. Természetes fejlődést látunk abban, hogy a nyugati végeken Vasvár várispánság székhelye lett. Ennek írott emlékét viszonylag késői időből ismerjük. II. Géza király (1141—1161) oklevele az első hiteles emlék arról, hogy Vasváron várjobbágyok laktak, akik közül többeket kiemelt a király a vár joghatósága alól. Feltétlenül a korai Árpád-korba nyúlik vissza a vasvári káptalan múltja is. Ez a jelentős egyházi intézmény, amely 1777-ben a Vasvár—Szombathelyi Székeskáptalan nevet vette fel, akkor még Szent Mihályról címzett társas káptalan volt. Van adatunk arról is, hogy egy időben az előbbi titulus mellett a Szent Üdvözítőről nevezték. A 15. században ezt a címet viselte: A Szent Üdvözítőről, más néven Szent Mihályról elnevezett vasárnapi káptalan.2 1. A VASVÁRI KÁPTALAN TÖRTÉNETÉNEK KEZDETE A káptalan alapításának ideje bizonytalan,3 külön alapítólevele nincsen. Az eddigi kutatás alapján feltételezzük, hogy a vasvári káptalan megalakulása a középkori egyházi szervezet fokozatos kibontakozásának eredménye.4 Ez a folyamat így rekonstruálható: Szent István megalapította a püspökségeket, a megyéspüspökök pedig maguk köré gyűjtötték székvárosuk papjait. így alakultak meg a székeskáptalanok. Nagyobb közigazgatási, vagy egyházkormányzati központokban, ahol több pap élt és dolgozott, hasonló papi közösségek alakultak, a társaskáptalanok. Ilyen módon értelmezhetjük tehát a Szent István életét bemutató legendák káptalanokra vonatkozó utalásait, azt a rendszerint későbbi időben kihangsúlyozott hagyományt, amely több káptalan alapítását kifejezetten Szent Istvánnak tulajdonítja. Hosszabb időre volt szükség, amíg a közösségben élő, kis létszámú papi testületek maradandó, életképes intézménnyé váltak. Ezek a társulások a 11—12. században még szerény igényű, a szerzetesi intézményhez nagyon hasonló testvéri közösségek voltak. Önállóságuk sem volt teljes, életszükségletükről jobbára a püspök gondoskodott. A vasvári társaskáptalannal először a 12. század második felében találkozunk, de működésének körülményeiről ekkor még semmi közelebbi adatunk nincs.5 Egyéb, általános ismeretekből arra gondolhatunk, hogy a közös istentisztelet végzésében, esetleg az istentisztelethez szükséges olvasás- és énekoktatásban tevékenykedtek. Egészen bizonyos, hogy kezdetben a vasvári kanonokok, mint más kanonoki közösségek az országban, szerzetesek módján együtt laktak. Erre utal elnevezésük is: bizonyos szabályok, kánonok szerint élő papok. Az egyházban mély hagyománya volt a közösségben kibontakozó papi életformának. Szent Ágoston püspök már közös életet szabályozó regulát készített papjai részére. A 8. században azután Szent Chrodegang szerkesztett olyan szabályzatot, amelyet az aacheni birodalmi gyűlés 816-ban kötelezőnek ismert el a közösségben élő papok számára. Nagyon valószínű, hogy a későbbi századokban országunk területén megalakult káptalanok ezt a regulát követték. A Szent István életéről szóló ún. Nagy legenda elmondja, hogy a király buzgólkodására templomok épülnek, és megalakulnak a szerzetesek életmódját 174
