Rétfali Gábor (szerk.): A Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár ősnyomtatványainak és antikváinak katalógusa (Szombathely, 2006)

Bevezetés

Az első könyvtárosi kinevezést Taschler Mihály kapta, de 1792-től már Potzik József volt a Custos Bibliothecae publicae, egészen 1802-ig. Őt követte Györke Pál, majd Papp László és végül Orbán Márton 1812-ig.

Ha a Szily által összegyűjtött könyvek tartalmát nézzük, a barokk szellemiség jellemzi összetételüket. A gyűjtemény főleg teológiai, filozófiai, történeti munkákat tartalmazott, továbbá klasszikus ókori irodalmat és könyvritkaságokat. Mint főpap magától értetődően a teológiai, egyháztörténeti munkákat gyűjtötte inkább. A könyvek tartalmán kimutatható nagyon erőteljes janzenista hatás is. Ez az állomány került tehát a szeminárium tanárainak és hallgatóinak használatába.

Szily János szombathelyi püspök rendelkezéseiből világosan kitűnik, hogy már túljutott azon a szemléleten, mely a könyvtár egyedüli feladatának a könyvek oltalmazását és megőrzését tekinti. Ezt mutatja a nyilvános használat lehetővé tétele és a katalógus készítésének előírása is.

A feltárást megkövetelő rendelkezése nyomán az akkori szemináriumi könyvtárban valóságos katalógusrendszer jött létre. Ezek a katalógusok részben a korszakban alkalmazott gyakorlatot követték, részben pedig a használói kívánságainak kívántak eleget tenni. Ezeket az igényeket a könyvtár körülményei, funkciói és az állomány egyházi jellege is meghatározták. A katalógusrendszer elsősorban a papnövendékek és tanáraik számára jelentett nélkülözhetetlen segédeszközt a tanulásban, tanításban. E kiemelt cél magyarázza, hogy az állományban való tájékozódás érdekében először a szakkatalógust hozták létre, amely tartalmilag az oktatott tantárgyakhoz is kapcsolódott. A könyvanyag állandó gyarapodásával egyidejűleg növekedő problémák megoldására létrehozták a betűrendes, illetve helyrajzi katalógusokat.

Ezek az eszközök időben egymás után születve meg, egymást kiegészítő, egymással kapcsolatban lévő más és más kérdésre választ adó katalógus-együttest alkottak. E katalógusok szerkesztési, címleírási gyakorlatából leszűrhető, hogy bár igyekeztek lehetővé tenni az egyes könyvpéldányok azonosítását, visszakereshetőségét, mégis inkább az egyes művek leírására, megtalálhatóságára törekedtek, az alapítást követő két évtizedben jól szolgálták az olvasók érdekeit. Mai szemmel nézve kissé bonyolult, nehézkes eszközrendszert hoztak létre, amely azonban mégis könyvtárrá szervezett egy igen értékes könyvgyűjteményt.

10