Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)
Első fejezet: Szent Márton évszázada
vívnia Szent Mártonnak, mikor hadat üzent a babonának. A római hódítás jelentékeny változást hozott Galliába. A nép megőrizte ugyan szokásait, de csakhamar elsajátított minden új dolgot és összekeveredett az új jövevényekkel. Megváltozott a kormányzás, közigazgatás és sok intézmény, Űgylátszik, változáson ment át a vallási rendszer is. Mint láttuk, a gall istenségek összevegyültek Róma isteneivel és kettős elnevezést kaptak. így lett Mars Vincius, Mercurius Dumias, Apollo Borvo és sok más. Ezeknek az istenségeknek szobrokat, templomokat emeltek és olyan tiszteletnyilvánítást adtak nekik, amely nyilván elárulja eredetűket. Róma azonban nemcsak a saját nemzeti vallását vitte be Galliába, hanem bevitte és terjesztette a Kelettől átvett idegen istentiszteletet is, amelynek titokzatossága megfogta a kelta néptörzseket. Leginkább arrafelé találkozunk a keleti kultusz maradványaival, ahol közvetlenebbül és legtovább voltak római fönnhatóság alatt, mint például a Földközi-tenger vidékén vagy a Rhone táján. Ott található a legtöbb Mithras-emlék is. Dié, Riez, Valence, Vence, Orange, Vaison és Narbonne környéke pedig az ottani leletek tanúsága szerint a bikaáldozatoknak és a Cybele-kultusznak hazája. A Cybele-tisztelet főhelye Autun, de szórványosan, akár a Mithras-tisztelet megtalálható egész Galliában. Izís tisztelete inkább a délvidé34