Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Első fejezet: Szent Márton évszázada

veti az anyagot, mert benne látja minden rossznak okát. Hangoztatja a test sanyargatását és alárendelését a szellemnek. Végül misztikára nevel, az viszont elragadtatásra, Istennel való bensőséges egyesülésre vezet, ami a legfőbb boldogság.

Éppen a találkozó pontok révén lett ez a tanrendszer a kereszténység számottevő ellenségévé és a lelkek birtokáért éveken át küzdött vele, mondhatjuk, nem eredménytelenül.

Azonban a kereszténység is rohamosan terjedt. A IV. század közepe táján már majdnem mindenütt megnyerte a városi elemet, az iparos- és munkásosztályt. A megizmosodott kereszténység hatalmas erőt képviselt, mellyel a pogány császároknak is számolniok kellett. Egészen más volt a falusi nép helyzete, s e tekintetben is különbséget kell tennünk Kelet és Nyugat között. A keleti tartományokban, főleg Ázsiában az egyszerű nép buzgó és értelmes keresztényeket mutathatott fel. Nyugaton viszont kevés kivétellel görcsösen ragaszkodott helyi istenségeihez. Talán nem tévedünk, ha ennek a különbségnek magyarázatát a szerzetesi intézményben keressük. Keleten ugyanis már régóta virágzott a szerzetesség, mikor Nyugaton még alig ismerték.1 Szükségesnek tartjuk ezt megemlíteni, mert ez a körülmény,

1 Allard: Julien l’Apostat. Paris, 1900. I. 110.

27