Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Első fejezet: Szent Márton évszázada

Nemsokára új megpróbáltatás következett: Hítehagyott Julianusnak alattomos és engesztel­hetetlen gyűlölete, ő nem alkalmazott nyílt erő­szakot, sőt vallási türelmet színlelt, de az Egyházat ott üldözte, ahol érte s hideg elszántsággal töre­kedett letiporni és kiirtani a gyűlölt galileus fele­­kezetet. Nem akart ugyan üldöző színében fel­tűnni, de azért nem egy vértanú vére tapadt hozzá.1 Alattomos pártoskodással szította a leggaládabb támadásokat, és szemet húnyt a gyilkosságok előtt is, ha keresztények estek áldozatul.2 Azon mester­kedett, hogy a keresztényeket egymással össze­veszítse s a netán fennálló széthúzásokat élessze.3 Ravasz terve azonban nem sikerült, mert a külön­böző pártok felismerték közös ellenségüket, és csak jobban tömörültek. Julianus nem elégedett meg a keresztények támadásával, hanem gyökerében akarta megtá-Krisztus istenségét. Szerinte az Ige nem egylényegű (homo­­usios) az Atyával, hanem csak hasonló (homoiusios), az Atyának fogadott fia, azért átvitt értelemben Isten. Nem öröktől fogva van, hanem időben lett, Arius tanítását a niceai zsinat 325-ben kárhoztatta és kimondta, hogy „Jézus Krisztus Istennek egyszülött Fia, az Atyától öröktől fogva született; Isten az Istenből, világosság a világosságból, aki született, nem teremtetett, egylényegű az Atyával.” Denz. 54. 1 P. Allard: Le christianisme et l'empire Romain p. 229. 2 Boissier: La fin du paganisme, I. 4, 3 Ammían. Marcell. Reg. gest. XXII. 5. 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom