Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Hetedik fejezet: Szent Márton halála

Mindjárt halála után megkezdődött tisztelete, természetes folytatásaként annak a szeretetnek és bizalomnak, mellyel földi életében körülvették, akik hallottak egyéniségéről és tetteiről. Sulpicius Severus megírta életrajzát. Műve bejárta az egész római birodalmat és nagy része van az egyetemes ünneplésben. Mindamellett egy könyv, ha még olyan tökéletes is, egymagában nem képes valakinek nevét akkora népszerűségre emelni és tiszteletét általánossá tenni.

Szent Márton alakját a közvélemény övezte és övezi mind a mai napig dicsőséggel. Ha szabad magunkat úgy kifejeznünk, a nép szava avatta szentté, mindjárt halála után. Igaz, hogy az Egyház jóváhagyta, mert szenteknek — a vértanúkat sem véve ki —• csak püspöki engedéllyel lehetett nyilvános tiszteletet adni. Akkor még nem volt szabály az ünnepélyes szenttéavatás, amint az a X. század óta van gyakorlatban, hogy a pápa nyilvánítja és terjeszti ki a szentnek nyilvános tiszteletét. Régente minden püspök maga engedélyezte egyházmegyéje számára egyik, vagy másik szentnek nyilvános tiszteletét, hogy a sírja fölé oltárt emelhetnek és ott misézhetnek. Nyilvános tisztelet elsősorban a vér-XII. században az eredeti bazilika összedőlt és csúcsíves stílusban újat építettek. A XVIII. század elején földrengés rongálta meg, de helyreállították, majd 1852-ben átépítették. A hagyomány szerint pontosan a mai templom egyik oldalapszisa jelöli a szent püspök halálának helyét.

200