Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Hetedik fejezet: Szent Márton halála

vitték az elcsípett halakat. Márton egy ideig nézte őket, azután környezetéhez fordult: — Ezek a madarak, úgymond, találó képei az ördögöknek. Fáradhatatlanul lesnek a kis halakra. Szegények nem is sejtik, milyen veszedelemben forognak, észre sem veszik, a madarak hirtelen föl­kapják és lenyelik őket. Telhetetlen, falánk ragado­zók, sohasem elégül ki a mohóságuk. Amint befejezte a példabeszédet, elhessegette a szemtelen ragadozókat és békét adott a Loire halainak, mint ahogyan a candesi plébániába is békét visz. Puszta megjelenése valóban elűzte az egyenetlenség gonosz szellemét és újra kölcsönös megértés és szeretet fűzte szent testvériségbe a lel­keket. A püspök mindent rendbe tett és dolgavégez­­tével haza akart térni Marmoutierbe. Készület közben hirtelen gyöngélkedni kezdett, amit az Űr figyelmeztetésének vett. Összehívta tehát a test­véreket és tudtul adta nekik, hogy itt a válás órája. Lehet, hogy a tanítványok is sejtették. Mélységes szomorúság nehezedett szívükre és megható panasz­ban kezdték kérlelni: — Miért hagysz el minket, jó atyánk? Nem látod, hogy ragadozó farkasok leselkednek nyá­jadra? Ha nem lesz pásztoruk, ki védi meg őket? Tudjuk, hogy Krisztus után kívánkozol. De jutal­mad úgyis biztosítva van és akkor sem lesz kisebb, . 187

Next

/
Oldalképek
Tartalom