Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Hatodik fejezet: A császári udvarban

és rövid ideig.1 Ennek a gyöngeségének tulajdonította, hogy csodatevő ereje megfogyatkozott. Szomorúan állapította meg, hogy az ördöngősöket már nem tudja olyan könnyen meggyógyítani, mint azelőtt. Életírója azonban siet megjegyezni, hogy csodatevő erejét fokozottan visszakapta, mert távollétében és tudtán kívül is működött. Így például egy ördöngős, akit hozzá vezettek, meggyógyult, még mielőtt a kolostor elé ért. A tyrrheni tengeren egy kereskedőhajó, mely Róma felé tartott, a nagy viharban már sülyedőben volt, mikor egy egyiptomi kereskedő, aki még nem is volt keresztény, hangosan felkiáltott: Mártonnak Istene, szabadíts meg minket! A vihar elcsendesült és mindannyian szerencsésen partra értek.2

Azt kérdezhetné valaki, miért nem akart Szent Márton kiegyezni olyan emberekkel, akiknek utóvégre jó szándékuk volt és miért nem akart beletörődni olyan bevégzett ténybe, amellyel még nem vált volna szükségképen bűnrészessé? Tisztán elvi okból, mert állásfoglalása a jövő események elbírálásánál messze kiható fontossággal bírt.

Láttuk, hogy az Egyház nem kérte a világi hatóság beavatkozását, mint azt sokan szeretnék ráfogni. Még kevésbbé sújtotta a vétkeseket földi

1 Sulp. Sev. Dial, III, 13. — Propter communionis illius malum, cui se vel puncto temporis necessitate, non spiritu, miscuisset.

5 Sulp. Sev. Dial. III. 14.

179