Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Hatodik fejezet: A császári udvarban

utána következett. Maximus ki akarta tüntetni Mártont, azért először őt kínáltatta meg. Természetesnek tartotta, hogy Márton viszonozza, és hizelgett neki az, hogy a püspök kezéből kapja a poharat. Márton átvette a kupát, ivott belőle, aztán odanyujtóttá a papjának. Ezzel egyrészt kifejezésre juttatta, hogy a papi tisztség az ő szemében még a római császár méltóságánál is magasztosabb; másrészt senki sem vádolhatta azzal, hogy a császárnak hízeleg, amit más püspököknek joggal a szeműre lehetett vetni. A császárnak tetszett az ötlet, az udvari emberek ellenben csodálkoztak ezen a merészségen. Hogy aztán a csodálat mellett tanultak-e belőle, arról hallgat a történet.

A bátor tettnél talán még merészebb volt a szó, mikor Maximusnak megjövendelte vereségét és halálát. Határozottan megmondta neki, hogy ha kitart szándéka mellett és II. Valentinianusszal Itália megszerzése érdekében háborút visel, eleinte győz ugyan, de aztán vereséget szenved és ő maga is belepusztul. Ügy is történt. Maximus előbb Milano ellen indult, onnan elkergette Valentinianust anyjával, Justínával együtt, akik Theodosiushoz menekültek. Theodosius Aquilejában körülzáratta a bitorlót, elfogatta és 388-ban fejét vétette.

A toursi püspök még egy ideig Trierben maradt. A császár többször meghívta palotájába és mindig megkülönböztetett tisztelettel fogadta. Sok

168