Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Negyedik fejezet: A toursi püspök

kozását abban a biztos tudatban, hogy előbb-utóbb eljön az alkalmas idő. De őrködő szemét várakozása közben sem vette le a megoldatlan helyzetről, figyelemmel kísérte a'z ügyek alakulását és aközben lelkesítette, kitartásra buzdította munkatársait.

Amboiseban is egy keményebb akadály került az útjába. A pogányoknak ott nagy kúpalakú templomuk volt faragott kövekből szilárdan megépítve, úgyhogy minden támadással dacolt. Szent Márton nem maradhatott hűzamosabb ideig, mert kötelessége másfelé szólította. Egyik papjára, Marcellusra bízta tehát a feladatot, hogy az a pogány templom mielőbb elpusztuljon a helyéről. Csakhogy szegény Marcellus nem tudta, hogyan fogjon a rendelet végrehajtásához, mert a gall-rómaí istenség, melyet ott imádtak, erősen tartotta magát bevehetetlen várában. így hát a bálványozás tovább burjánzott a vdéken. Mikor Márton ismét Amboiseban járt, szemrehányást tett papjának, hogy közönbös és tétlen. A pap mentegette magát, és igaza volt, hogy ő egy pár védtelen szerzetessel nem tudja lerombolni a pogány templomot; ahhoz nagyszámú markos legény kellene, kellő felszereléssel és katonai fedezettel. Márton nem vitatkozott vele, csak figyelmeztetni akarta papját, hogy éppen a leghathatósabb eszközről feledkezett meg. Letérdelt és az éjjelt imában töltötte. Reggelre óriási vihar támadt, és a bálványtemplom összedőlt. Marcellus,

126