Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Negyedik fejezet: A toursi püspök

is csalódott. Igaz, hogy amellett ő is teljesen átadta magát Istennek, aki őt eszközéül választotta.

Nem szükséges elfogadni valamennyi csodát, amellyel a legendák az idők folyamán fölékesítették alakját, sőt még hitelt érdemlő és korban közelálló írók adatait is meg kell rostálnunk. De akármilyen tartózkodó álláspontot foglalunk is el, ha kellő elfogulatlansággal tanulmányozzuk Márton életét és a természetfelettit nem akarjuk eleve tagadni, azt kell mondanunk, hogy kevés szent van, akinek életébe olyan kézzelfoghatóan és közvetlenül avatkozott bele az isteni gondviselés. Közismert dolog, hogy a csoda nem mindig az illető egyén életszentségének közvetlen bizonyítéka. Az ó- és újszövetség egyformán szolgáltat példákat, hogy Isten akárhányszor nem annyira az illetők személyes érdemeire, mint inkább küldetésükre való tekintettel művelt csodákat. Azonkívül a kegyelemnek is megvannak a maga csodás és láthatatlan hatásai, melyek sokkal fönségesebbek, mint az anyagi világon végbemenő és érzékeik alá eső csodák. A külső jelek magukban véve nem bírnak különös értékkel és nem önmagukért, hanem mindig valami magasztosabb lelki jónak kedvéért történnek. Dicséretére legyen mondva Szent Mártonnak, hogy minél fönségesebbé válik a szerepe, annál méltóbbnak mutatkozik reá föltétien odaadásával. És minél nyilvánvalóbb lesz dicsősége az

119