Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Negyedik fejezet: A toursi püspök

Sok ember rossz néven vette volna ezt a merev elutasítást, mert a hiúságunkat bántja az, hogy valakinek szívességet akarunk tenni, vagy meg akarjuk becsülni és elutasít bennünket. Mások mosolyogtak volna ezen a darabos szigorúságon és inkább nagyképűsködésnek vagy kevélységnek minősítették volna, mint tisztaságszeretetnek. De Márton, akinek betekintése volt a lelkekbe, alig talált megfelelő szavakat a leány dicséretére. Lehet, hogy a leánynak is aggályai támadtak, hátha megsértette vele tiszteletreméltó vendégét, azért jóvá akarta tenni hibáját és még azon este vendégajándékot1 küldött neki. Márton elfogadta, az ő kedvéért ezúttal kivételt tett, mert egyébként senkitől sem fogadott el ajándékot.

Szent Márton atyai szeretettel gondoskodott szerzeteseiről, s ez a szeretet meg is hozta a maga gyümölcseit. Ha az ember összegyűjti innen-onnan azok nyilatkozatait, akik vezetése alatt éltek, látnivaló belőlük, hogy rendkívül kellemes emlékeik maradtak és későbbi életükben akárhányszor régi élményeikből merítettek erőt és kitartást. Sajnos, akadtak kivételek is. Sulpicius Severus néhány ilyen egyénről alaposan megmondja a véleményét. A jeles író, aki határozott jellem és egyben megszolgáltak Istennek, de majdnem hasonló életmódot folytattak, mint a zárdában.

1 Xenium beato viro eadem illa virgo transmisit. Sulp. Sev. Dial. II. 12.

105