Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Negyedik fejezet: A toursi püspök

A szerzet tagj ai közül idővel többen püspökök lettek. Sulpicius Severus, aki ezeket a részleteket közli, azt a megjegyzést fűzi hozzá: „Ugyan melyik város vagy egyházmegye nem kívánt volna magának Márton kolostorából püspököt?"1

Mint a lígugéi, úgy a marmoutieri szabályok is nyilvánvalóan a keleti szerzetszokások hatását éreztetik, de nem egyszerű másolatok vagy szolgai utánzatok. Szerzőjük a korviszonyokhoz és a környezethez alkalmazta őket azzal a tapintattal és gyakorlati érzékkel, amely minden vállalkozását jellemezte. Szabályzatát, legalább is főbb vonásaiban átvették Gallia összes kolostorai, egészen Szent Benedek koráig. S még Szent Benedek is, akiről köztudomású, hogy különböző forrásokból merített, jeles szabályzatának jelentékeny részét abból a hagyományból vette át, amely Szent Mártonra vezethető vissza.

Hogy csak egyet említsünk, ami a régi irodalom sorsára döntő befolyással volt, a kéziratok másolását Nyugaton a ligugéi és marmoutieri kolostorok vezették be. Akadtak már akkor szép számmal irodalmilag képzett szerzetesek, akiknek a profán művek szépségei iránt is volt érzékük. Igaz, hogy a pusztán irodalmi szempont ezidőtájt még keveset számított s a másolók elsősorban arra törekedtek, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel

1 Sulp. Sev. Vita 10.

100