A Szombathelyi Egyházmegye névtára 1972 (Szombathely, 1972)

III. rész: Az egyházmegye területi szervezete

9. ZALAEGERSZEG II. Plébánia (Zala m. — Rák őzei u. 66. Tel: 12-152.) Óla külvárosban van a Jézus Szíve plébánia tp. A városnak ez a része valamikor önálló helység volt. 1333-ból ismerjük Albert nevű papját. 1421-ben Péter, az 1550—54. éviekben Miklós a plébánosa, de ekkor már a tp. tető nélkül van. 1564-ben még szó van a plébános malmáról, 1576-ban azonban pusztává lett a helység, nincs már tp-a siem. 1778-ban áll egy „capella sutorum”, amely körül temet­kező hely volt. MJ. A lakosság ekkor 74 kát. és 25 zsidó. A mai Jézus Szíve tp Kocsis István tervei szerint 1925 és 1927 között épült. Az egyházmegye a tp. gondozását a mariánus ferencesekre bízta, akik a tp melletti kolostorban éltek. 1942-ben a zalaegerszegi plébániát megosztották. Ennek a zalaegerszegi II. plébániának területén van az egykori Neszele, amely mint önálló helység ismert már 1336-ban. 1421-ben Mihály a plébánosa, de ugyanebben az évben szerepel egy Neszelei Tamás nevű pap is. 1550-ban már betöltetlen a plébánia. A török harcok után sem tp-a, sem kápolnája nincs. Ttit: Jézus Szíve. Bn: Jézus Szíve vasárnapja. Szim: Farsang vasárnapja, máj. 21., Jézus Szíve ünnepe, ckt. 4. Anyák: 1942- től. Phsz: 6000. Any: magyar. Ehhez a plébániához tartozik: 1. az egerszeghegy-i kápolna. Ttit: Szentháromság. Bn: Szentháromság vasárnapja. Szim: febr. 17. 2. Az ólai temetőkápolna, amely MJ. Ttit: Szt. Anna. Bn: júl 26. FIIJA: a) EBERGÉNY (Zala m.) 6 km. Első oki. említése 1407-ből. 1778-ban csak mint dűlő és szállás sze­repel a csarátahegyii kápolna körül 150 lakossal. Ttit: Szent Jakab apostol. Bn: júl. 25. Szim: ofct. 20. b) SZENTERZSÉBETHEGY (Zala m.) 7,5 km. Első oki. előfordulása 1375-ből van. 1421-ben találkozunk Mihály plébánosa nevével, de az 1550. évi lajstromban már nem szerepel a plébániás helyek között. A török harcok alatt elpusztult a helység, az 1730. évi összeírásban szerepel újra 21 családdal. Az 1778-as vizi­­tádókor van [kápolnája a 267 hívőnek. Ttit: Árpádházi Szent Erzsébet. Bn: nov. 19. Szim: aug. 5. c) VORHOTA (Zala m.) 4 km. Első említése 1407-ből való. 1778-ban sem tp-a, sem kápolnája nincs. Híveinek száma ekkor 63. Tp-a ma sincs. Adminisztrátor: Kálmán János tb. esperes. Segédlelkész: Hegedűs László, Horváth József I. 120

Next

/
Oldalképek
Tartalom