A Szombathelyi Püspöki Megye papságának névtára 1897 (Szombathely, 1897)
Történeti vázlat
13 — A káptalani levéltárnak felvirágzását felette előmozdította azon körülmény, hogy mint hiteles hely működési körét a szomszéd megyékre is kiterjesztő s oly nagy jelentőségű lett, hogy az országos rendek (1647. évi 120. t-cz.) azt mondhatták róla, hogy nélküle a dunántúli részek el nem lehetnek (sine quo partes Transdanubianae subsistere non possunt). És valóban méltán; mert a távol eső győri káptalanon kívül ez vala az egyetlen hiteles hely, mely a szerencsétlen mohácsi vész után szakadatlanul és több száz éven át a veszprémi káptalan helyreállításáig (1635 — 85.) egyedül folytatta működését. Levéltárában a nagyszámú okiratok közt több nevezetes Árpádkori okmány is őriztetik. A káptalannak ilmiczi, előbb Sopron-, jelenleg pedig Mosonvármegyében fekvő birtokáról már a XIV. században tétetik említés, amidőn a káptalan és az Osl nemzetségből származó csávái Herbord és Ferencz közt per volt folyamatban. A lipárthi birtokot a vasvári társaskáptalan 1383. és 1395. évben nyerte, midőn Niczky Ferencz és János a nevezett jószágot oly feltétellel adták át, hogy a káptalan egyházának Szt.-Dorottya-oltáránál naponkint egy énekes és egy csendes szent-mise mondassák a Niczky-család élő és megholt tagjaiért. 1723-ban ezen kötelezettség a Niczkycsalád beleegyezésével s a győri püspöki hatóság jóváhagyásával egy misére változtattatott át. 1777-ben felállittatván a szombathelyi püspökség, székeskáptalanná lett és pápóczi perjelség javadalmaival (szt.-péteri urodalom) megadományoztatván, tagjainak száma hatra emeltetett.
