A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1973 (Szombathely, 1974)
2 tartozunk és arról, hogy az egyházi hatalom milyen területeken illetékes. Ebből világosan látszik, hogy ezeket a nehéz problémákat, csak a keresztények egységének a teljes viszaállításával lehetne teljesen megoldani. Meg kell tehát magyarázni a híveknek azt, hogy az egyház, jóllehet egyes esetekben az egyházi törvények szigorából enged, azonban sohasem mentesítheti a katolikus felet ama kötelezettségei alól, amelyek isteni törvény alapján, azaz a krisztusi üdvrend alapján kötik a katolikus felet az élet különböző helyzeteiben. Figyelmeztetni kell tehát híveinket arra, hogy a katolikus félnek kötelessége, hogy megőrizze a saját hitét és ezért sohasem szabad kitennie magát olyan közeli veszélynek, amely a hite elvesztését okozhatná. Ezenfelül a vegyesházasságban a katolikus félnek nem csak az a kötelezettsége, hogy hitében megmaradjon, hanem még az is, hogy amennyire lehetséges gondoskodnia kell arról, hogy gyermekei hitünkben legyenek megkeresztelve és hitünkben legyenek felnevelve, és hogy megkapják mindazt az örök üdvösségre szükséges segítséget, amit a katolikus egyház gyermekeinek bőségesen nyújt. Ami pedig a gyermekek nevelését illeti, nem szabad figyelmen kívül hagyniok, hogy az egyáltalában nem probléma-mentes, hiszen a gyermeknevelés mindkét szülő kötelessége az összes idetartozó kötelezettséggel együtt. E problémák megoldására, miként más téren is, az egyház törvényeivel és lelkipásztori gondoskodásával siet segítséget nyújtani. A fentieket szem előtt tartva valóban senki sem csodálkozhatik azon, hogy a vegyesházasságokra vonatkozó kánoni törvényes rendelkezés nem lehet egyforma, mert hiszen azt a különböző adott helyzetekhez kell szabni: mind a házasságkötés jogi formáját, mind pedig annak liturgikus szertartását, mind pedig azt a lelkipásztori gondoskodást, amivel segíteni kell a házasfeleket és a házasságukból született gyermekeiket a házasfelek különböző adott helyzetének megfelelően és még tekintettel kell lenni arra is, hogy milyen fokban vannak kapcsolatban egyházi közösségükkel. Egészen természetes, hogy az ilyen nagy jelentőségű kérdéssel a II. Vatikáni Zsinat is gondosan foglalkozott. Egy adott alkalommal többször megtörtént, sőt a zsinati atyák a zsinat harmadik periódusában úgy döntöttek, hogy ennek az egész kérdésnek a megoldását Ránk bízták. E kérdés teljesítése céljából 1966. március 18-án adta ki a Sacra Congregatio pro Doctrina Fidei a vegyesházasságokról szóló „Matrimonii sacramentum” kedzetű Intsructióját (3), amely már jelezte azt is, hogy a megállapított szabályokat, ha azok a gyakorlatban beválnak, a most készülő Codex Iuris Canonici-be is törvényként beveszik (4). Minthogy pedig az 1967. évi október hónapban megtartott Püspöki Synodus első általános ülésén tárgyalás alá került néhány vegyesházassággal kapcsolatos kérdés és ezekre az Atyák sok és hasznos észrevételt tettek, (5) azért Mi jónak láttuk, hogy kiadjuk ezeket az észrevételeket egy külön e célra létesített Bíborosi Bizottságnak, mely a gondosan elkészített javaslatait átnyújtotta Nekünk. Most tehát először azt bocsátjuk előre, hogy a jelen Levelünkben hozott normák nem vonatkoznak azokra a keleti katolikusokra, akik megkeresztelt nem-katolikusokkal, vagy megkereszteletlen egyénekkel kötnek házasságot. Továbbá a bármilyen ritusu katolikusoknak a nem-katolikus keleti keresztényekkel kötött házasságára vonatkozólag az egyház a legújabb időkben már kiadott néhány normát (6). E normákat továbbra is érvényben akarjuk tartani. Tehát ama szándéktól vezérelve, hogy a vegyesházasságokra vonatkozó egyázi törvényes rendelkezések tökéletesebbé váljanak és hogy az isteni törvény előírásainak megtartása mellett az egyházi törvények gondoskodjanak e bázastársak különböző adottságairól a II. Vatikáni Zsinat elgondolása szerint, ami megtalálható főként az „Unitatis redintegratio” kezdetű Decretumban, (7) és a „Dignitatis humanae” kezdetű Declaratioban (8); továbbá a püspöki Synodus kivánalmait is figyelembe véve, komoly megfontolás után saját hatalmunkkal a következő szabályokat állapítjuk meg és rendeljük el: 1. Két olyan megkeresztelt személynek, akik közül az egyik katolikus, a másik pedig nemkatolikus, a helyi Ordinarius előzetes felmentése nélkül tilos házasságot kötni, mert ez természeténél fogva akadályozza a házastársak teljes lelki közösségét. 2. Két olyan személy között, akik közül az egyik a katolikus egyházban lett megkeresztelve, vagy abba be lett véve, a másik pedig megkereszteletlen, a helyi Ordinarius előzetes felmentése nélkül kötött házasság érvénytelen. 3. Az egyház az egyes helyek, idők és személyek adott helyzetének és körülményeinek megfelelően nem utasítja el a felmentés megadását a mindkét házassági akadály alól, csak legyen arra elégséges felmentési ok (dummodo iusta causa habeatur). 4. A házassági akadályok alóli felmentésnek a helyi Ordinariustól való elnyerése végett a katolikus fél jelentse ki, hogy kész arra, hogy elkerülje a hite elvesztésének veszélyét; ezenfelül még súlyos kötelezettséggel tegyen őszinte Ígéretet arra, hogy képessége szerint minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy az összes gyermekeit a katolikus egyházban keresztelteti meg és neveli fel. 5. A katolikus félnek e megtett Ígéreteiről idejében kell tudósítani a nem-katolikus felet oly módon, hogy biztos legyen az, hogy ő is tudatában van annak, hogy mit ígért meg a katolikus fél és mi a kötelezettsége. 6. Mindkét felet ki kell oktatni a házasság céljáról és lényeges tulajdonságairól és arról, hogy ezeket egyik fél sem zárhatja ki. 7. Az egyes Püspöki Konferenciák joga, hogy a saját területükre nézve szabályozzák, hogy milyen módon történjék e mindig szükséges kijelentések és ígéretek megtétele: csak szóban vagy írásban is, vagy tanuk előtt. Szintén a Püspöki Konferencia joga, hogy pontosan előírja, hogy a kijelentések és ígéretek miként le
