A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1973 (Szombathely, 1974)
képessé tett bennünket, arra, hogy megszabaduljunk a bűntől. A Teremtő Isten úgy alkotta mieg az embert, hogy az szabad akarattal rendelkezik. Az embernek még Istennel szemben is szabad akarata van, ami azt jelenti, hogy eltérhet az Isten akaratától is. Sajnos, az ember ezt meg is tette: Isten ellen választott, Isten ellen lázadt, és ezzel elindult a történetemben a bűn folyama, amely az egész emberiséget hatalmában tartja. A bűnből, az engedetlenségből nőtt ki a szenvedés és a halál. A bűn azután képtelenné tette az embert arra, hogy Istenhez jusson, hogy meglássa benne a szerető Atyát, és el tudja hagyni a bűnhöz való ragaszkodást és a kevélységet. Ebből a szomorú körből, a bűn vasmarkában az ember nem tudott saját erejéből kiszabadulni. Mivel az embernek szabad akarata van, maga az Isten sem tudja megváltani az embert, vagyis nem tudja eltörölni a bűn következményét, ha az ember saját maga is nem akarja elhagyni a bűnt. Az embernek föl kell ismernie, hogy egyetlen boldogsága az Isten és vissza kell fordulnia hozzá. Amíg bűn van, következményei is vannak: a szenvedés és a halál csak akkor szűnhet meg, ha megszűnik a bűn. Isten nem szüntetheti meg a bűnt, mert nem akarja megsemmisíteni az ember szabadságát is. A bűnös szabad, és ezt a szabadságot Isten is tiszteli. A bűnt csak úgy tudná megszüntetni, ha megsemmisítené a bűnöst is. Emberi módon tehát nincs szabadulás a bűnből. Csak az Isten végtelen irgalma jöhet az ember segítségére. Ö valóban megkönyörült az emberen és elküldte Fiát, Jézus Krisztust, aki úgy jelent meg köztünk, mint valóságos ember: „Nem tekintette Istenbei való egyenlőségét olyan dolognak, amihez erőszakosan ragaszkodjék, hanem kiüresítette magát, felvette a szolga alakját, és külsejét tekintve úgy jelent meg, mint ember. Kiüresítette magát, engedelmes tett a halálig, mégpedig a halálig a kereszten.” (Fii 2, 6—8). Az ember bűne a kevélység, az engedetlenség, a lázadás volt. Ennek következménye a halál, ahol az ember megtapasztalja, hogy ő csak teremtmény és Istennel szemben tehetetlen és nem lázadhat föl ellene. Az ember Istien akart lenni, ezért Isten olyan akar lenni, mint az ember. Az ember azzal, hogy olyan akart lenni, mint az Isten, bezárta maga előtt az üdvösség útját. Ezzel szemben az Isten F;ia olyan lett, mint a küszködő, nyomorúságos ember. Teljes szolidaritást vállalt az emberrel a végsőkig, vagyis a halálig, és ezzel adta meg az embernek a lehetőséget, hogy kiszabaduljon a bűn nyomorából, a kétségbeesésből, a halálból. Isten Fia elfogadta az emberi nyomorúságot, engedelmes lett a kereszt-halálig. Elfogadta sorsunkat és ezzel megmutatta, hogy mi a bűn és azt, hogy Isten hogyan gondolkodik a bűnről. Azzal a cselekedem tével, hogy elfogadta az Atya akara'át — igent mondott neki — megváltoztatta az ember helyzetét. Megmutatta, hogy a bűnös ember számára is ez a szabadulás egyetlen útja: igent mondani az Istennek. Miután Krisztus elfogadta a szenvedést és a halált, azóta a halál nem átok többé, hanem az egyetlen út ahhoz, hogy az ember megszabaduljon a bűntől, a szenvedéstől és haláltól. Aki tehát Krisztus hat-almából, Krisztushoz csatlakozva átadja magát a szenvedésnek és halálnak, az részesedik Vele a feltámadásban. Az Atya ugyanis Krisztus feltámadása által mutatta meg, hogy elfogadta Fia áldozatát, és hogy a bűn következménye többé már nem büntetés, hanem az üdvösség útja. Költői módon fejezi -ki ezt az igazságot a francia író Mauriac: Kellett, hogy az Isten behatoljon az emberiség közé, és, hogy a történelem egy meghatározott pillanatában, a földgolyónak egy bizonyos pontján, egy húsból és vérből való emberi lény elmondjon bizonyos mondatokat, meglegyen bizonyos mozdulatokat, mindez kellett ahhoz, hogy én térdre boruljak. Ha Krisztus nem m-ondta volna „Mi Atyánk”, bennem sem lett volna meg soha a fiúságnak az érzése, és ez a megszólítás soha nem törhetett volna föl szívemből. — Ugyanezt a gondolatot fejezi ki Naziánzi Szent Gergely is: Krisztus aludni akart, hogy megszentelje álmunkat, el akart fáradni, hogy megszentelje fáradságunkat, sírni akart, hogy értéket adjon könnyeinknek. — Ez tehát a megváltás titka: Isten szeret-e te olyan nagy, hogy érettünk emberekért még a keresztet is felhasználja, a kereszten is túlmegy, a keresztet is magára vállalja, és győzedelmeskedik rajta. Krisztus egész élete, szenvedése, halála és föltámadása tehát képessé teszi a bűnös embert arra, hogy visszajusson Istenhez. Szent János evangélista szerint Krisztus „hatalmat adott, hogy Isten fiaivá legyünk” (1, 12) Isten fiaivá pedig akkor leszünk, ha Krisztust követjük, hozzá hasonlóvá leszünk életünkben és így hasonlók leszünk hozzá a feltámadásban is. Az Üdvözítő tanítása szerint nem nagyo-b-b a szolga uránál. (Jn. 15, 20.) Ahogyan Krisztus kimondta az Atyának az „igent”, ugyanúgy kell nekünk is válaszolnunk Isten üdvözítő akaratára. Krisztus részéről befejeződött a megváltás, de folytatódik a mi részünkről: nekünk is el kell fogadnunk. A megváltás elfogadásának szentsége a kereszts-ég. A kiereszts-égb-en egyek lettünk Krisztussal, közösségre léptünk vele, rátettük életünket Krisztusra. Szent Pál apostol így tanít bennünk erről: „A keresztség által vele együtt a halálba temetkezünk, hogy amint Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt halottaiból, mi is új életet éljünk. Ha ugyanis halálának hasonlósága által eggyé nőttünk vele, akkor feltámadásában is úgy leszünk. Hiszen tudjuk, hogy a régi ember bennünk keresztre feszíttetett, hogy a bűnös test elpusztuljon és ne szolgáljon többé a bűnnek.” (Ró-m 6, 4—8). Krisztusnak ezt az áldozatos életét, amit értünk vállalt, mindannyiunknak meg kell valósítanunk. Nekünk is vállalnunk kell az Atya akaratát. Napról napra föl kell vennünk keresztünket és Krisztus nyomdokába kell lépnünk. Talán nehéz ez az út, ne-h-éz ezen mindennap járnunk. Ez az élet távol van minden látványosságtól. Ha elestünk ezen az úton, mindig fel kell kelnünk, újra kell kezdenünk. így vállaljuk Krisztus sorsát. Mivel a megváltás a szeretet legnagyobb bizonyítéka Isten részéről, ez a mi életünkben is a szeretetben teljesedik ki. Amilyen mértékben szeretünk, mi is találkozunk a kereszttel. Mivel ez a feladat nehéz, sokszor meghaladja emberi erőnket, Krisztus segítségünkre siet. Nem — 14 -
