A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1969 (Szombathely, 1970)

1204/1969. szám. Felvétel a katolikus gimnáziumokba. A katolikus gimnáziumokba felvételre 1969. október 15-ig kell jelentkezni. Ezzel kapcsolatban felhívom a T. Papjaim figyelmét arra, hogy ha tudnak papi hivatást érző és az általános iskolát a következő tanévben befejező ifjakról, azokat jelent­sék be az Egyházmegyei Hatóságnak mielőbb, de legkésőbb 1969. október 15-ig. A jelentkezéssel együtt be kell küldeni hiva­talomnak a jelentkező keresztlevelét, szüleinek házasságlevelét és plébánosának, illetve hitoktató­jának ajánló sorait. A papi hivatást érző ifjú jelentkezésében le­gyen benne, hogy a pannonhalmi vagy a győri ben­cés, vagy pedig az esztergomi ferences gimnázium­ban óhajtja-e tanulmányait folytatni. A katolikus gimnáziumokba külön jelentkezni nem kell, mert az Egyházmegyei Hatóság hivatalból továbbítja és javasolja a határidőre beérkezett jelentkezéseket. Nem szükséges tehát megvárni a félévi bizonyít­ványt, hanem el kell küldeni a legutolsó bizonyít­vány plébános, illetve hitoktató által hitelesített másolatát. Hangsúlyozottan felhívom a T. Papjaim figyel­mét arra, hogy az elkésett jelentkezőket nem tu­dom elhelyezni. 1205/1969. szám. Plébánosi vizsgák eredménye. Értesítem T. Papjaimat, hogy 1969. május 6-án Bárdics Lajos szarvaskendi admin isztrátor és Né­meth Károly novai káplán morálisból jeles ered­ménnyel vizsgázott, A plébános! képesítési bizonylat mindkettőnek megküldve. 1208/1969. szám. Műemlékek nyilvántartása. Az Egyházmegyei Egyházművészeti és Műem­lékvédő Bizottság — legkésőbb október 1-ig — ké­ri az alábbi műemléknyilvántartási adatokat. I. Építmények 1. Mikor épült? 2. Milyen stílusban? 3. Tervező építész? 4. Van-e az épületnek hivatalos minősítése (mű­emlék, műemlék jellegű)? 5. Jelenleg milyen állapotban van (tető, faliak, a festés)? 6. Mikor volt legutóbb restaurálva, s milyen mértékben? 7. Vanne folyamatban, előkészületben restau­rálás? 8. Megtörtént-e már az új liturgikus tér ki­alakítása? Ideiglenesen vagy véglegesen? Plébánia, kántorlakás, más egyházi épületek­re vonatkozik a fenti első hét kérdés. II. Berendezési tárgyak, szobrok, képek. 1. Vannak-e a templomban az Országos Műem­léki Felügyelőség által számon tartott —oltár, szó­szék, keresztelő kút, gyóntatószék, padok, feszület, szobrok, táblaképék, faliképek stb. — tárgyak? 2. Milyen korból? 3. Milyen állapotban vannak? 4. Lettek-e már és mikor javítva, restaurálva? 5. A nyilvántartottakon kívül van-e még fi­gyelemre méltó berendezési tárgy? III. Használati tárgyak. 1. Vannak-e az Iparművészeti Múzeum által számon tartott (miseruhák, pluvialék, antipendiu­­mok, nagybőjti leplek, kelyhek, cibóriumok, mons­­tranciák, thuribulum, navikula, fémkancsók, fém­tálak stb.) használati tárgyak? 2. Milyen korból valók? 3. Milyen állapotban vannak? 4. Ezeken kívül van-e még értékes használati tárgy? A műemlékekben — a viharos történelmi idők folyamán — egyházmegyéink igen elszegényedtek. Amit a leik:pásztori gondosság, vagy éppen a vé­letlen megmentett számunkra, tartsuk lelkiismeret­­beli és kultúr-kötelességünkmek, hogy pontosan nyilvántartsuk, hűségesen gondozzuk és az utókor számára átörökítsük. 1209/1969. szám. A plébániai könyvtárakban. A fentiek kapcsán ezt is megemlítem, tudomá­som szerint nem egy helyen akadnak értékes köny­vek, nem ritkán őskiadványok és ma már alig be­szerezhető könyvek, nyomtatványok. Elődeink igen nagy gonddiai őrizték ezeket a szinte felbecsülhetetlen értékeket. Ma, hallom, nem egy helyen kamrákban, padláson, toronyszobákban tárolják azokat. Elsősorban a fiatalabb paptestvérekre gondo­lok, mikor arra kérek mindenkit, tartsuk számon szegénységünk e rejtett kincseit s gondoljunk arra, hogy áldozatos munkánkkal kultúr-értókeket men­tünk meg! Tanáccsal szívesen szolgálnak az idősebb pap­­testvérek, saját könyvtáraink (pl. a szemináriumi könyvtárak), de szívesen segítenek a nagyobb regionalis könyvtárak gondozói is. 1210/1969. szám. Személyi változások. 1969. szeptember 1-i hatállyal a következő sze­mélyi változásokat eszközöltem. Dr. Horváth István tb. esperes, püspökmolnári plébánost betegségére való tekintettel — saját ké­relmére — köszönetem nyilvánítása mellett — nyugállományba helyeztem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom