A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1967 (Szombathely, 1968)
\ 4 a) a mise kánonjában; b) a. papszentelés összes szertartásaiban; c) a zsolozsma olvasmányaiban, még a karban való mondásnál is. Fentiekre vonatkozólag a Püspöki Kar később intézkedik. így gondoskodik a kánon új, egységes — minden szempontot figyelembevevő — magyarnyelvű szövegének elkészítéséről. Ezeket a szövegeket használat előtt jóvá kell hagyatni a római Consilium Liturgicum-mal is. Addig a kánont népnyelven mondani tilos. A jelenleg használatban lévő magyar kézi Missale-k kánonszövegeit nem szabad használni. Reméljük, hogy a T. Testvérek teljes megértéssel fogadják és készséges engedelmességgel törekszenek megvalósítani Anyaszentegyházunknak ezeket a legújabb liturgikus rendelkezéseit. Ezeknek értelme és célja a' legteljesebb összhangban van a liturgikus Konstitució 50. pontjával: „A szentmise rendjét úgy kell újra átdolgozni, hogy az egyes részeknek sajátos értelme és a részek kölcsönös összefüggése világosabban kitűnjék és így a hívőknek buzgó és tevékeny részvétele könnyebb legyen. Ezért' a szertartásoknak egyszerűbbeknek kell lenniök, de azért azok lényegét hűségesen meg kell őrizni. El kell hagyni mindent, amit az idők folyamán megkettőztek, vagy kevésbé sikerült módon fűztek hozzá. Másokat viszont a szentatyáknak ősi irányelvei szerint vissza kell állítani, ha azok az idők folyamán meg nem értésből kimaradtak, amennyiben azok alkalmasak vagy szükségesek.” (50. p.) Ezért maradt el a miséből sok térrlhajtás, oltárcsók és az áldozati adományok feletti keresztvetés. így a mise menete egyszerűbb és folyamatosabb lesz. A szembemisézés elterjedésével ez különösen is indokolt ! Ezentúl a pap az oltárt csak kétszer üdvözli: amikor az oltárhoz járul és mielőtt azt elhagyja. Közben nem látszik indokoltnak az oltár gyakori csókolása. Rendkívül fontos a nagy áldozati imádságnak, a kánonnak hangos imádkozása, vagy éneklése, főleg, ha majd az népnyelven történhetik. Ezáltal Isten népe előtt megnyílik a szentmise szentélye, szíve, melyben annak legbensőbb lényege, áldozati jellege a legtökéletesebben jut kifejezésre. Mindaddig, amíg a hívek a kánont nem kísérhetik, abba lelkileg nem tudnak belekapcsolódni, az aktív részvételnek egy igen fontos eleme hiányzik. Az áldozás föntebb ismertetett új rendje pedig egyrészt az „íme az Isten Báránya...” imát közvetlenül kapcsolja az „Agnus Dei...” énekhez, másrészt meg a pap és a hívek áldozása ilymódon bensőbben kapcsolódik egybe. Ezáltal kifejezésre jut az, hogy a pappal együtt valamiképpen a hívek is bemutatói az áldozatnak. Végül a mise befejezése azáltal, hogy az áldás az elbocsátás elé kerül, természetesebb lesz. Vannak egyes újítások, melyeknek kimondottan gyakorlati jelentősége van. így az, hogy az ostya állandóan a paténán marad, a morzsák összegyűjtését lényegesen könnyebbé és egyszerűbbé teszi. A különféle miseformulák, vagy oratio-k nagyobb választási lehetősége változatosabbá teszi liturgikus életünket, a commemoratio-k elmaradása viszont a mise menetét teszi egyszerűbbé és áttekinthetőbbé. Az áldozás utáni csendes elmélyülés, vagy énekes hálaadás a mélyebb lelki igényeknek óhajt eleget tenni. A breviáriumban a nagyobb ünnepeken egyetlen Nocturnus engedélyezése a lelkipásztorkodó papságnak akar könnyebbséget adni éppen azokon a napokon, amikor az rendszerint nagyobb fokban van elfoglalva. Az újítások bevezetése alkalmával magyarázzuk meg híveinknek is az őket érintő változások értelmét. (így pl. a pap és hívek áldozásának egységét, a szentáldozás utáni szent csendet, mint a közös hálaadás alkalmát, az áldás és elbocsátás sorrendjét stb.) Azoknak a változásoknak ismertetésével viszont, amelyek őket közvetlenül nem érintik és nekik nem feltűnők, nem kell őket fárasztani és zavarni. Végül kívánjuk, hogy T. Testvérek megértő buzgósága folytán ezek az újabb liturgikus reformok Isten dicsőségére és híveink lelki üdvére váljanak. Budapest, 1967. szeptember 13. A MAGYAR KATOLIKUS PÜSPÖKI KAR <)000 db 67.1710 BNYV kalocsai telepe Fk.: Kováts Géza
