A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1966 (Szombathely, 1967)

1966* május 29-én, Pünkösd ünnepén d0 e* 9 órakor a Székesegyházban tartandó bérmálás alkalmából, A székesegyházban tartandó bérmálást a 672/1965 számú rendelkezésem figyelemben tartásával fogjuk végezni, A szentmisét dr. Winkler József püspök végzi, a szentbeszédet a megyésfőpásztor mondja és ő veszi ki a hitvallást is. A sz°ntmise köz­ben az áldoztatást a beosztott papok a Madonna kápolnából kiindulva vég­zik, erre a hiveк előzetesen figyelmeztetendők, A bérmálást mindkét püspök végzi. A megyésfő pásztor a szentélyben lévő bérmálkozókat a főoltár előtt ülve bérmálja meg. Ez alkalommal egyenkint járulnak elé a bérmálkozók, dr. Winkler József püspök pedig a hajóban felállított gyermekeket bérmálja meg, körbe járva a székesegy­házban felállított bérmálkozók között. A bérmálás befejezése után mind­ketten közösen áldást adnak, utána a megy ésfő pásztor előimádkozza a há­laadó imádságot és egy-két szóval befejezi a bérmálást, majd közösen éneklik a pápai himnuszt. Előkészite-ndők_j_ a szentmiséhez a főoltárra miseruha t- ljcs f elszerelés­sel /tunicella, kesztyű nélkül/. A bérmáláshoz kát pluviálé stólával,, két pastorálé és két infula. Az asztalra készítendői lavábo-készlct, só, kenyér és citrom. A középgyertya ég, teljes villanyvilágítás a sz-ntélyb n. Harangozás: 9 órakor összharanggal beharangozás, A bérmálás vég:f lé a második haranggal kell jelt adni a templomon kivül levőknek, hogy a befejező szent áldásra jöjjenek b*. A káptalani szentmise 1/2 11-kor a Szent Márton oltárnál lesz, Püspökatyák érkezése: A püspökatyáit együtt érkeznek május 29-én pünkösd ünnepén d, e* 9 órakor a Székesegyház főkapujához. A főkapu bejáratánál a bérmálkozó gyermekek küldöttsége üdvözli mind­két püspökatyát, hasonlóképpen az egyházközség képviselő testületé is«. A beszédek egyszerre mindkét püspökatyának szól­janak, minden megkülönböztetés nélkül. Ecc. sacerdos. Két ima­zsámoly a szentélyben, rövid adoráció, Szentmise: A szentmisét dr. Winkler József püspök végzi a 672/1965 sz. rendelkezés sz rint a szembenéző oltáron. L X 4' ü a G I К U о _ В L I G A Z I T Á S

Next

/
Oldalképek
Tartalom