A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1963 (Szombathely, 1964)
/ <r~ J6 A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1963. V, 867/1963. szám. Szentséges Atyánk, XXIII. János pápa halála. Tisztelendő Testvérek! Mire ezek a sorok Hozzátok érkeznek, Szentséges Atyánk, XXIII. János-pápa porrészei a Szent Péter bazilika kriptájában pihennek a feltámadás napjáig. Május 23-án — Áldozócsütörtökön — még megjelent ablakában, megáldotta a Szent Péter téren összegyűlt tízezreket. Mindenki reménységgel telt el, ahogy azt a következő napokban Rómából hozzám érkezett levélben is kifejezésre juttatták. S aztán jött a gyors testi összeomlás. Volt olyan pillanat, május 31-én, amikor azt hitte környezete, hogy Pünkösd napján tolószéken az ablakhoz vihetik és ismét megáldhatja az érte buzgón imádkozó embereket. A reménység azonban hamar szomorúsággá vált. Úgy imádkozott az egész Egyház, miként Péterért: „Az Egyház szüntelen könyörgött érte Istenhez.” (Ap. Cs. 12. 5.) De a jó Isten kifürkészhetetlen akarata másképp döntött. A súlyos betegség gyötrő fogságából nem a földi létre, hanem az örökkévalóságba szabadította ki hűséges szolgáját, vértanú lelkű főpapját. Teljesedett rajta az Ür Jézus szava, amelyet Tibériás tavánál mondott Péternek: „Bizonybizony mondom Neked: mikor fiatalabb voltál, magad övezted föl magadat és oda mentél, ahová akartál. De majd ha megöregszel, kiterjeszted kezedet és más övez fel Téged, aztán oda visz, ahová nem akarod.” E szavakkal jelezte, hogy mily halállal fogja megdicsőíteni az Isten. Majd hozzáfűzte: „Kövess engem!” (Jn. 21. 18—19.) Amikor 1958. október 28-án a Conclave az Űr Jézus földi helytartójává választotta meg, elhangzott olyan észrevétel, hogy benne „átmeneti” pápa ül Szent Péter székébe. Ha az alig 5 esztendős pápaságát nézem, akkor kénytelen vagyok azt mondani, hogy azoknak bizonyos értelemben igazuk volt. De arra nem gondoltak, hogy sokkal többet fejeztek ki, mint amit emberies gondolkozásuk elképzelt. „Átmeneti” pápa volt, aki egy új korszakot nyitott Anyaszent'egyházunk életében. „Átmeneti” pápa volt, aki az Egyetemes II. Vatikáni Zsinat megnyitása előtt azt mondotta, hogy az Egyház legyen Lumen Gentium! Nem uralkodó, hanem szolgáló, kérő és figyelmeztető lelkiismerete a világnak. Amikor a földi életben valakitől búcsú-' zunk, a búcsúzás alkonyi tűzében megdöbbentő élességgel látjuk meg azt, ami távolodik tőlünk. Az isteni kegyelemnek fényében szeretném megörökíteni mindnyájunk lelkében azokat a vonásokat, amelyek Szentséges Atyánkat az egész Egyház életében felejthetetlenné tették. A Róla megjelenő emlékezések felsorolják életének minden értékes szakaszát. Az egyszerű bergamói parasztfiú tehetséges elindulását és haladását a tudományos munkákkal és pápasága idejében is dolgozó és foglalkozó teológust, a lelkipásztori és egyházi közigazgatási munkából diplomáciai területre küldött főpapot, majd Velencének bíboros pátriárkáját egész a pápai trónig, pápasága alatt teljesített óriási jelentőségű munkáját, .amely legfőképpen az Egyetemes II. Vatikáni Zsinat egybehívásában emelkedett a legmagasabbra. Ö, aki egész életében minden évben hazament az egyszerű paraszti házba pihenni, aki családjának tagjait hivatásuk köréből nem emelte ki olyan pozíciókra, amelyek a megkülönböztetés kegyeit éreztetnék meg a |kritikus szellemű emberekkel, Szent Péter székén is az maradt, aki minden hivatáskörében akart lenni: pásztor. Ezt ő mondta, amikor koronázása után megkérdezték tőle, hogy milyen kormányzási irányvonalat akar tartani. És akkor azt mondotta: egyesek azt várják, hogy a pápa tudós lesz, diplomata 15
