A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1960 (Szombathely, 1961)
javára szóló juttatás érvénytelen. (Hozzátartozók: házastárs, egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, mostoha és a nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és nevelőszülő, a testvér, az élettárs, az egyeneságbeli rokon házasstársa, a jegyes, a iházastárs, egyeneségbeU rokon és testvére, a testvér házastársa.) Vigyázni kell tehát, hogy ne juttatásban részesített személy legyen a tanú, de még hozzátartozója sem. Az írásbeli magánvégrendelet érvénytelen, ha a tanú: a) a végrendelkező személyazonosságának tanúsítására nem képes, b) kiskorú, vagy gondnokság alatt áll, c) írástudatlan. Szóbeli végrendeletet az tehet, aki életét fenyegető rendkívüli helyzetben van és írásbeli' végrendeletet egyáltalán nem vagy csak jelentékeny nehézségekkel telhetne. A szóbeli végrendelet csak akkor érvényes, 'ha a végrendelkező két tanú együttes jelenlétében a tanúk által értett nyelven végakaratát egész terjedelmében szóban előadja és ez alkalommal kijelenti, hogy szóbeli nyilatkozata az ő végrendelete. A szóbeli végrendelet hatályát veszti, ha az örökhagyó a szóbeli végrendelkezés feltételéül szolgáló helyzet megszűnése után megszakítás nélkül legalább három hónapon át nehézség nélkül alkothatott volna más alakban végrendeletet. Ezeket a rendelkezéseket nemcsak saját végrendeletük készítésénél tartsák szem előtt a lelkipásztorok, hanem adandó alkalmakkor híveiknek is legyenek segítségükre. Ez alkalommal is figyelmébe ajánlom T. Testvéreknek, hogy végrendeleteikben minden esetben alkalmazkodjanak az S. D. 553—571. §-aihoz. 1213/1960. szám. A központi hozzájárulások rendezése, a beteg és elaggott szerzetesek javára leendői templomi gyűjtés időpontja. Felkérem T. Papjaimat, hogy az év utolsó negyedében vizsgálják felül mind az egyházközségi, mind a templompénztári számadásokat és amennyiben a központi hozzájárulások terén (katedratikum-szeminarisztifeum, kultúradó, perselyek, nyugdíj járulékok, lelkigyakorlati díjak) elmaradás vagy hátralék mutatkozik, szíveskedjenek a hiányt pótolni és: az elmaradt befizetéseket rendezni. A beteg és elaggott szerzetesek javára leendő templomi gyűjtés időpontja: 1960. november 13. A központi hozzájárulások tárgyában kibocsátott 1600/1954. sz. körrendelet II. pontjában közeitekre hivatkozva újból is felhívom T. Papjaimat, 'hogy a kötelező perselyeket a ténylegesen, befolyt összegben utalják át az Egyházmegyei Hivatal 289—412. sz. csekkszámlájára. Amennyiben a tényleges összeg a hívek lélekszámának öt fillérrel- való szorzatát nem. éri el, a tényleg befolyt összeget a templompénztár jövedelmei terhére, a hívek lélekszámának öt filléres szorzatára mint minimális összegre kell kiegészítem. A befizetési lapon mindig fel kell tüntetni az cszszeg rendeltetését és a befizető nyilvántartási számát. Ezzel elkerülhetjük az utólagos levelezést és a félreértéseket. 1214/1960. szám. Kongruaváltozás jelentése. Ismételten és nyomatékosan felhívom T. Papjaim figyelmét, hogy mindennemű kongruaváltoztatást, kérelmet és panaszt azonnal jelentsenek az Egyházmegyei Hatóságnak. Jelentendő 'minden esetben a kongnia törzsszáma. 1215/1960. szám. Anyakönyvi adatok keresése. Az Állami Egyházügyi Hivatal keresteti: Ungár Zseni (Eugénia) keresztelési adatát, született 1868-ban, de születési helye és szüleinek neve ismeretlen, továbbá Kass vagy Szász Mihály keresztelési anyasönyvi kivonatát. Született: 1894. nov. 11., vagy 1904. nov. 11., illetőleg 1894. jan. 1. és; 1905. jan. 1. között. Születési helye és szülei ismeretlenek. T. Testvérek nézzenek utána, hogy az említett adatok megtalál'hatók-e plébániájuk (lelkészségük) anyakönyvében. Legyenek figyelemmel arra is, hogy nevezetteket később is keresztelhették, nem születésük után azonnal. Amely plébánia anyakönyvében nevezettek adatait megtalálja, az egy-egy illetékmentesen kiállított keresztlevelet az Egyházmegyei Hatósághoz terjesszen fel továbbítás végett. 1218/1930. szám. Lelkigyakorlat részvevői. Az 1960. évben következő paptestvérek végeztek lelkigyakorlatot: Bartal Zsigmond, Bálint László, Bánffy László. Bárdosi István,, Bertha Sándor, Bontó Ernő, Brenner József, Brunner Ferenc. Czigány Béla, Csaba Jenő, Fazekas István, Galamb György, Gats Elemér, Gergye Sándor, Gyeginszky Ferenc, dr. Gyürki László, Hargitai Ferenc, Hencz György, Holzedl Henrik, Honti Imre, Horváth Domonkos, Horváth István, dr. Horváth Lóránd, dr. Iszak Károly, Iványi Dezső, Jambrich Ignác, Kalamár Ernő, Kalmár László, Kemény Pál, Kiss József, Kiss Márton, Kohl János, dr. Konkoly István, Koósz Vince. Kovács Kopácsy Lajos-, Kovács Rajmér, Körmendy László, Krepsz Ágoston, Kukorácz István, Kurcz Imre, Kühár János, dr. Littván Sándor, Magyar János, Mester László, dr. Mosomyi János, Módíy Dezső, Nagy Ferenc, Nemes; István, Németh János (Szombathely), Németh Károly, Németh Rezső, Noé János, Orbán Balázs, Grv Antal, dr. Palkó János, dr. Pataki László, dr. Pápai János, Petihő Lénárd, Piroska József, Polgár Béla, Pungor László, Rajki Ernő, Schneller János, Skrapits József, dr. Somfai Ferenc, Somogyi Károly. Stojalowski Sándor, Sülé Ferenc, Sütő Máté, Szabó Gyula, dr. Szabó Miklós. Szabó Tihamér, Szakács István, dr. Szalay A. János, Szalay Géza, dr. Szendy László, Székely Artur, Szilvágyi János, Szomtoath József. Takáts Ferenc, Tanay Ferenc, Tivadar József, Tormán János, Tóth György, Tuczai Imre. Varga Antal, Varga István (Ják), dr. Varjas Győző, Vas: László. Vendrő György, Veszelits József, Végh József, Weber Antal, Takáts Lajos. 1217/1980. szám. Személyi hírek. Lantos István vönöcki esperes-plébánost f. évi szeptember 16-án a Vasvár-Szombathelyi Székesfcáptalan tb. kanonokjává neveztem ki. 1218/1960. szám. Személyi változások. Fazekas Jenő székesegyházi plébánost püspöki hivatalom irodaigazgatójává neveztem ki. Nyugdíjazás: Mészáros Ferenc szepetneki plébánost saját kérelmére, betegségére való tekintettel nyugállományba helyeztem. Adminisztrátori és lelkészt kinevezések: Asbóth István körmendi hitoktatót Bázakerettyére lelkésznek, Bencze Sándort szabadságról Telekesre lelkésznek, Kovács Imre telekesi lelkészt Kercaszomorra adminisztrátornak. Nagy László karakói káplánt Eszte— 13 —