A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1957 (Szombathely, 1958)
tásokat különböző okok folytán délelőttre tették át, miáltal eredeti szépségükből és értelmükből sokat veszítettek. Azután meg az újabb időkben a modern élet lüktető üteme annyira igénybe vette a híveket, hogy e napokon délelőtt nem igen tudtak a szertartásokon résztvenni. így a hivek többsége számára elvesztek e gyönyörű és kegyelemmel teljes szertartások, sokan egész életükön keresztül nem is látták azokat. Viszont így a hívek is elvesztek e szertartások számára, melyeket sokszor majdnem üres templomban, alig néhány hívő jelenlétében végzett el a papság. Ezért rendelkezett úgy az Egyház, hogy ezentúl a szertartások ismét régi idejükben és fényükben ünnepeltessenek meg, hogy így a keresztény híveknek ismét közkincsévé váljanak. E szertartások legtöbbje ősi, sok-sok évszázadnak, sőt több, mint egy évezrednek patinája van rajta, benne rezeg a régmúlt korok, keresztény őseink mély áhítata; amellett e szertartások klasszikusan szépek, művésziesek, szívhezszólók. Legfőbb értékük mégis nem ebben rejlik, hanem abban, hogy ezekben a szertartásokban maga az Egyház, Krisztus titokzatos teste imádkozik Feje, Krisztus által. E szertartások az Egyház nyilvános, ünnepélyes imádsága, liturgiája. Ezért, mint a Szent Atya mondja': „A nagyhét liturgikus szertartásai nemcsak kiváló méltóságukkal, hanem különleges megszentelő erejükkel és hatékonyságukkal is táplálják a keresztény életet.“ Amikor idők folyamán a nagyheti liturgikus szertartások kiestek a hívek részvételéből, másrészt meg az eredeti idejükből kimozdítva, igazi értelmükből és jelentőségükből sokat veszítettek, ezek pótlására különféle népájtatosságok keletkeztek a hívek számára, így alakult ki nálunk pl. a szentsír és a feltámadási körmenet ájtatossága. Ezek önmagukban véve szép és jó ájtatosságok, mégis kisebb jelentőségűek, mint az eredeti liturgikus szertartások és ezért, mint a Szentatya mondja, nem tudják teljesen pótolni azokat. Éppen ezért a Szentatya úgy intézkedett, hogy ezen népájtatosságok, amennyiben épületesek és jók, fenntarthatók, de a liturgikus szertartások új rendjéhez alkalmazandók, hogy ilymódon a nagyhét összes szertartásai és ájtatosságai összhangban álljanak egymással. Ezért a szentsír és a feltámadási körmenetet ezentúl olymódon fogjuk tartani, hogy az teljes összhangban álljon a liturgikus szertartások menetével és szellemével. Eszerint az Oltáriszentség kitétele a szentsírnál, melyre a szertartások új rendje szerint úgyis csak a nagypéntek délutáni szertartás végeztével, estefelé kerülhetne sor, elmarad. Ehelyett, ami sokkal megfelelőbb, nagycsütörtökön az esti szentmise végén tartunk szentségimádást és szentórát a tabernákulumba zárt Oltáriszentség előtt az Úr Jézus tiszteletére, aki ezen a napon adta át magát nekünk a kenyér és bor színe alatt és aki ebben az órában az Olajfák hegyén vérrel verejtékezett értünk. Viszont nagypénteken, amikor az Úr elrejtette előttünk isteni dicsőségét és emberi szépségét, az Egyház sem akarja őt nyilvános imádásra kitenni. Ehelyett a kereszten függő Krisztus előtt hódolunk és kapunk egy még nagyobb kegyelmet: a szentáldozásban szívünk trónjára emelhetjük őt, és így szenvedésének gyümölcseiben a legbensőbben részesülhetünk, amit a régebbi években nem volt módunkban megtenni. A feltámadási körmenet pedig a nagyszombat esti szertartás, a húsvéti vigilia miséje után fog megtartatni. Reméljük, kedves Hivek, •hogy mindenben megértéssel fogadjátok az Egyház ezen intézkedését, mely azt célozza, hogy a nagyheti szertartások mindenben egységesen, rendben menjenek végbe és Ti is minél több lelki hasznot és kegyelmet meríthessetek azokból. Ami a szentáldozást illeti, arra nézve a következőket kell megjegyeznünk: nagycsütörtökön csak az esti mise keretében, vagy közvetlenül utána lehet áldozni. Betegek, akik nem tudnak a templomba jönni, egész nap (tehát délelőtt is) megáldoztathatók. Nagypénteken csakis a szertartás keretében, közvetlenül a pap áldozása után lehet szentáldozáshoz járulni. Ezen kívül csak halálos betegek áldozhatnak e napon. Nagyszombaton csak a vigíliái misében, vagy közvetlenül utána lehet áldozni, kivéve a halálos betegeket. A szentáldozás előtt tartandó szentségi böjtre nézve ugyanazok a szabályok állnak, mint általában az esti misék alatti szentáldozásnál. A nagyheti szertartások sorrendje és menete a következő lesz: Virágvasárnap, az Ür Jézus Jeruzsálembe való ünnepélyes bevonulásának emlékére de. Ю órakor barkaszentelés és körmenet lesz. A barkaágak, melyeket a pap megszentel, azokat a pálmaágakat helyettesítik és jelentik, melyekkel egykor a zsidók a bevonuló Úr Jézust fogadták, és így a vértanúságnak és győzelemnek jelvényei. Amikor a szentelt barkát kezünkbe vesszük és beállunk a menetbe, melyben a papot, mint az Úr Jézus képviselőjét kísérjük, ezzel lélekben csatlakozunk a szenvedésbe és halálba induló Úr Jézushoz, rálépünk a szenvedések keresztútjára, mely végül is a dicsőségbe vezet. Kérjük a kedves Híveket, hogy necsak, mint szemlélők nézzék a körmenetet, hanem valamennyien álljanak be abba. A körmenet után következik a nagymise, melyben már az Ür Jézus kínszenvedésének történetét olvassuk. Ezzel beléptünk az Úr Jézus szenvedésének szent titkába. E titkok azután a nagyhét három utolsó napján, az un. Szent Három napban bontakozik ki előttünk. Ennek első napján, Nagy csütörtökön, az utolsó vacsora, az Oltáriszentség alapítása és az Ür Jézus olajfákhegyi szenvedésének emlékét üljük. Minden templomban csak egy mise van, éspedig az esti 6
