A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1956. évben kiadott körlevelek (Szombathely, 1957)

Általában keressék a megértést és békés együttműködést az iskola vezetőségével. A Kormány, Minisztertanács Elnökének ismételt meg­nyilatkozásai és az országgyűlésen elmondott beszéde szerint is az Alkotmány értelme biztosítani kivánja a vallás szabad gyakorlá­sát, a hitoktatás terén is arra törekszik, hogy érvényesüljön azok­nak a szülőknek joga, akik gyermekeiket valláos szellemben akarják neveltetni.­Az iskolai hitoktatás mellett legyen gondjuk a lelkipász­toroknak arra, hogy hiveik, felnőttek és gyermekek egyaránt, a tomp­­lomban is minél jobban megismerjék vallásul: szent törvényeit, de tartózkodjanak vallási egyesületek szervezésétől.Megengedettek a templomon belül a Rózsaiüzértársulat, Oltáregylet és hasonlók. E- zíeket annál inkább fel kell karolni.-1553/1956. sz. PAPSZEM ELÉS. Junius 17.-én, vasárnap délelőtt 9 órakor, szombathelyi Szé­kesegyházunkban áldozópapokká szenteltem: KOVÁTS FERENC KOVÁCS JÓZSEF MAROSFALVY LÁSZLÓ MESTER VINCE MORITZ IMRE POLGAR BÉLA diákonusokat, szubdiakkónusokká pedig: BAJNÉR ISTVÁN BÁRDICS LAJOS E$NCZE SÁNDOR HENCZ ERNŐ BRENNER JÓZSEF HORVÁTH LAJOS SAMBOKRÉTHY PÉTER acolythusokát, IV. éves papnövendékeimet.­Julius 1.-én, vasárnap délelőtt 9 órakor pedig a sárvári plébániatemplomban áldozópapokká szenteltem KÁLMÁN DE^SŐ és SCHIMMER JÓZSEF diákonüsaimat, diákonussá MOSONYI JÁNOS szubdiá­­konust, a szombathelyi egyházmegye papnovendékeit.-1354/1956. sz. TEMPLOMI PERSBLYGYUJTES ÖREG és BETEG SZERZETESEK részére. Az öreg és beteg szerzetesek részére szolgáló perselygyüjtést a Magyar Püspöki Kar határozata szerint f. évi november 4.-ón, vasárnap fogjuk egyházmegyénk templomaiban megtartani.­­A gyűjtés eredményét a tavalyi módon és mértékben az Egyház­­megyei Hivatal 289.412 sz. csekkszámlájára mielőbb fizesse]: be, jelezvén az összeg rendeltetését.­I355/I956. sz. SZEMÉLYI VÁLTOZÁSOK. HIRSCHBERG ERNŐ egyházashollósi adminisztrátort KÖRMEND-re adminisztrátorrá éts a körmendi kerület esperesévé, KALAMÁR ERNŐ kálócfai lelkészt EGYHAZASHOLLOSRA adminisztr.nak, Dr, GALAMBOS MIKLÓS apátot Kemenesszentpétérről Szombathely- KÁMON-ba lelkésznek, HORVÁTH JANÓÉ letenyei káplánt KÜTFEJLOVASZI-ba lelkésznek, LÉRÁNT ISTVÁN nagylengyeli adm.t NAGYPÁLIBA lelkésznek, PAPP LAJOS zalaegerszegi káplánt NAGYLENGYELBE plebános­­helyettesnek, Dr. SZENDY LÁSZLÓ apátot és Dr. PATAKI LÁSZLÓ szombathely­­főplebániai káplánt püspöki könyvtárossá, Dr. SILL FERENC nagypáli lelkészt pedig szentszéki jegyzővé neveztem ki.-

Next

/
Oldalképek
Tartalom