A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1956. évben kiadott körlevelek (Szombathely, 1957)
A SZOMBATHELYI 1Х1ХВА-2ЖШХК1 HATÓSÁGTÓL 19.56- évi II, számú 1300/1956. sz. X l 2 I E V E L . К E D HÍVEK ! Isten kegyelméből vógefelé járni, egy mveGg.jzciusá&i munkaszakasznak. Az aratás és a betake rites befejeződött. Akadályok iű voltak. Ezek az akadályok részben természetiek, mint példauD a júliusi - augusztusi esőzés. kV M ,-st meg az őszi vetések idején sajnálattal nélkülözzük az esőt, amely elvetett ragnak az életét megindítja, és erőteljessé teszi. Ebben a nehéz munkában Veletek vagyunk szeretétünkkel, imádságunkkal, megértésünkkel. Kérjük az élet űrét, hogy ne engedje a nehézségek között csüggedni hi veinket, lankadni erőiket-. Ne engedje, hogy amikor a nehézségek felmerülnek,. akkor az- egyetértés és összefogás helyett a szenvedélyes indulatok széthúzásba és egymás munkájának gyengítésére szolgáljon* Állapotbeli kötelességeink közé tartoznak az állompolgári kötelezettségek is, amelyet embertestvéri és hazaszeretettől kell teljesítenünk. Ne fele jtsétek azt el, hogy az ember társas lény. Ez örök igazság. Az egyedül élő ember kivétel, és csak rendkívüli hivatásra elhivottaknakfeladata, hogy igy éljenek- A társas lénynek pedig a természeti törvény szerint egymás segítésére kel Ti lenni, Ez bennünk van, és ennek a megvalósítása az emberi élet boldogságát és békéjét biztosítja. A társas gazdálkodás törekvéseit megértéssel és elfogulatlanul tekintsétek, s iránta tárgyilagos felfogással viseltessetek. Hivatva vannak ezek a mezőgazdádért aagvii? E adata i.ra, a tervszerű és szakszerű mezőgazdaság fejlesztésére, a bér.:clés fokozására. Ez biztosítja a gépek használatát is, avjsly a világ minden vona tkozásában már nagyabb haladást mutat'tt. Viszont nagyobb gépek alkalmazására a kis birtokoknak nincs lehetőségük* Ezt csak szövetkezéssel lehet valóra váltani, A termelőszövetkezetek az emberek ónkéin; es társulása. Azoknak a társulása, akik belátják a közösségi összedolgozásnak és egymás segítésének szükségességét * De ehhez szükséges az, hogy állandóan a közösségi cél legyen mindenkinek a szeme előtt * Ne felejtse el a vezető azt, h-ogy ő is szolgál a célért és nem egyedül uralkodó, Legyen tekintettel, ha fiatalabb a vezető, az öregebb tagoknak munkaképesöégére, testi és lelki erejére és lelkületére is* Mennyit árthat a közösségi cél elérésében az, aki rideg, parancsoló modorban s ksz r bántó és a dolgozók lelkét sértő szavakkal igyekszik rendet és fegyelmet tartani. Nem legyőzni 'kell, hanem meggyőzni az embereket. Ez természetesen nem megy könnyen, Ehhez idő,