A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1955. évben kiadott körlevelek (Szombathely, 1956)

Szalézi Szt. Ferenc szeüdsége.,. Don Bosco örök mosolya sugár­zott le derűs arcáról. Elhunyt testvérüni 1883. augusztus 19.­­én született Szabarban. I9O6 junius 27.-én szentelték áldozó­pappá. Pár évi káplánkodás után 1911-ben már Újhegyen volt adminisztrátor és 1918-tól kezdve 37 éven át volt a nagynardai hiveknek szerető, buzgó, áldozatos lelkipásztora. Élete nem volt más, mint Jézus evangéliumának hűséges megvalósítása.­­Nem lehet jobban jellemezni, mint Jézus szavaival: "Bizony mondom nektek, aki az Isten országát nem fogadja mint a gyer­mek, nem megy be oda."- /Mk. lo, 15*/ Ezt az evangéliumi gyer­meki lelkületet szemléltem könnyekig meghatódottan, amikor Szombathelyen járva ügyeit intézte és utána hosszú órákon át ott térdelt a Székesegyház főoltára előtt buzgó imádságban el­merülve. Bizonyára lelkén végigsuhantak a régi szent emlékek, a papszentelés, amelynek erejével elindult, hogy az evangéli­umi Igének és az eucharisztileus Igének kenyerét bőségesen osz­togassa híveinek. Úgy fogadta Isten országát mint a gyermek és ezért szerették Ot annyira a gyermekek.Az Ur Jézus előtt pedig ez a -legszebb és legjobb bizonyítvány. Híveinek szere­­tete könnyekig megható bénsőséggel nyilvánult meg dec. 3*-an történt temetése alkalmából. A szentmisét és beszentelést ma­gam végeztem, s rövid megemlékezésben búcsúztam el a viszont­látásig mosolygós lelkű Paptest vérünktől. Félév múlva tartotta volna aranymiséjét.- Az Ur máskép határozott. Horvát nyelven KURCZ IMRE vaskeresztesi adminisztrátor búcsúztatta el hívei­től. A temetésen Dr. Farkas Dénes jáki c. apát, püspöki hely­­nők és a kerületi papság vett részt. Kívánsága szerint édesany ja mellé temették a felsőcsatári temetőbe.- Bizonyára nem kell kémem, hogy a kötelező szentmiséken túl is imádságainkkal és szentmiséinkkel segítsük a legszebb arany communiohoz a mi mo­solygós öreg Testvérünket.- + R.I.P. Szombathely, 1955* december 21. +SÁNDOR s.k. püspök

Next

/
Oldalképek
Tartalom