A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1950. évben kibocsátott körlevelek (Szombathely, 1951)
III. Katolikus családi nevelés. Krisztusban Kedves Híveim! Az isteni Főpásztortól kapott felelősségteljes hivatásomból kifolyólag a jubileumi szent esztendő nagyböjtjében is lélekben eljövök Hozzátok, hogy főpásztori szózatommal hitetekben megerősítselek és a szentév kegyelmeinek útját lelketekben előkészítsem. Kegyelemteljes alkalom ez, amikor az Ür Jézus szenvedéséről elmélkedve találkozik a hívő és a főpásztor és együtt indulnak a Kálváriára haladó Krisztus nyomában. Mélyen a lelkűkbe vésődik Szent Pálnak szava : „Szeretett minket és önmagát adta értünk.“ (Gál. 2“°). A jubileumi szentév azonban még közelebb kívánja hozni hozzánk Krisztust, a Megfeszítettet, ,,akí a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság, a meghívottaknak azonban Isten ereje és bölcsesége“. (1. Kor, l23-24). Ezért mondja Szentséges Atyánk karácsonyi szózatában, hogy a jubileumi szentévnek a következő félévszázadra való jelentősége igen nagy. A modern világ Ígéretes vallási megújulását kell meghoznia és meg kell oldania azt a nagy lelki válságot, amely korunkban a lelkeket szorongatja. ,,Az égi és földi, isteni és emberi értékek óhajtott harmóniája — folytatja a Szentatya —, nemzedékünknek ez a feladata és kötelessége, megvalósul vagy legalább is közeledik a megvalósuláshoz, ha Krisztus hívei szilárdak maradnak feltett elhatározásaikban, szívósan kitartanak vállalt munkájukban és nem engedik magukat a jó útról letéríteni . . . Szívünkben erős a bizalom -— mondja a pápa —, hogy az isteni Gondviselés benne és általa az emberiség családja iránt irgalmának csodáit akarja művelni: ebben a szentévben még jobban akar közeledni az emberhez az Isten és közelebb akar hozzá lenni, mint bármikor“. Istent akarjuk mi jó Atyánknak? Akarjuk minden kegyelmét? Akarjuk, hogy a szentév a megbocsátásnak, a szereteten és igazságon alapuló békének éve legyen? Akkor egy feladatunk van: „Mindent megújítani az evangélium igazságában és erejében!“ — mondja a Szentatya. Ebben a nagyböjti szózatomban nem tudom felölelni mindazt a területet és feladatot, amelynek az evangélium igazságában és erejében való megújítása a mi korunk katolikusainak kötelessége. Csak egyre akarok rámutatni, amely azonban — meggyőződésem szerint -— egyik leg-y fontosabb és leglényegesebb, arra a szent kötelességre, hogy a katolikus szülők neveljék gyermekeiket vallásos és erkölcsös életre. C I. A gyermekek vallásos és erkölcsös nevelése a katolikus szülőknek elsőrangú kötelessége. Az Anyaszentegyház törvénykönyve (1113. canon) erről a kötelességről azt mondja: „A szülőket súlyos kötelesség terheli, hogy minden erejükkel gondoskodjanak gyermekeik vallásos, erkölcsös, valamint fizikai és polgári neveléséről és azt előmozdítsák“. Ha gondolkozom azon, hogy Anyaszentegyház ezt „súlyos kötelezettségnek“ nyílvánítja, akkor keresem azt az alapot és forrást, ahonnét ez a kötelesség származik. Erre is megkapom Anyaszentegyházam tanítói hivatalától a választ, amikor XI. Pius pápának Dívíní Illius Magistri (Annak az isteni Mesternek) encyklikájában az ifjúság keresztény neveléséről a következőket mondja: ,,A család közvetlenül a teremtő Istentől nyerte a megbízatást és ennélfogva a jogot, hogy a gyermeket nevelje és ez elidegeníthetetlen joga, amely elválaszthatatlanul összefügg a szigorú kötelességgel“. ,,A szülőknek — folytatja az encyklika —, az a joguk, hogy gyermekeiket neveljék, hozzá még azzal a kötelezettséggel, Ь°ЙУ a gyermek nevelése és tanítása megegyezzék azzal a céllal, amelynek érdekében — Isten jótéteményeképen — nyerték a gyermeket". Ha ennek a súlyos és fönséges kötelezettségnek tudatára ébredve a kinyilatkoztatás forrásaihoz fordulok, azt kell meghallanom a Szentlélektől, hogy a gyermek az Isten ajándéka. Ezt jegyzi fel a Szentírás első lapjain az Ür Isten íródeákja, Mózes, az első édesatyáról, Ádámról, aki első gyermekének születésekor boldog lelkesedéssel mondta: Istentől kaptam ajándékba. (Gen. 41). Az Isten gondviselésének útját járó és szenvedéseiben annyira megpróbált pátriárka, Jákob, amikor Ézsau testvérével kibékül, gyermekeit elővezeti és kérdezősködő testvérének ezt feleli: „Ezek azok a gyermekek, akiket az Isten ajándékozott nekem". (Gen. 336). A gyermek tehát az Istené és a szülő azt ajándékba kapta az Istentől, hogy mint az Isten helyettese a szülői hivatás királyi papságával Istennek nevelje. 467. sz. Nagyböjti főpásztori szózat a hívekhez. A szentév jelentősége. 1 gyermekek vallásos nevelése г családban. Kötelesség. Isten ajándéka.
