A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1950. évben kibocsátott körlevelek (Szombathely, 1951)

55 megrendültén halljuk,, hogy az EMBER, az Isten Báránya, ki a bűnök áldozata, ki a bűnösökért vezekel és jóvátesz, ilyen szózatban tör ki: En Istenein, miért hagytál el engem? Mi a titka és mi a tanitása a szózatnak? I. Az elhagyatás, elhagyatottság szenvedésének a titka. Az Is­tenemberről van szó, aki pillanatra sem szűnt meg Istennek lenni és most az oltáron vergődő szenvedése igy érzi a legnagyobb szenvedést: egyedül vagyok, senkim sincs, lelkemben vigasztalan,'hajnalt nem lá­tó, nem váró sötétség van. Istenem, hova vonultál vissza? így zokog a vergődő ember. Külsőéeg láttuk beteljesedni a próféta szavat, a nagy me galázottSágban és szenvedésben: "Nem volt tekintete, a meg­utaltat, a legutolsót mindenek között, a fájdalmak férfiátf a nyo­morúsághoz szokottat néztük" /íz. 53. 3*4./ De ez sokkal mélyebb, titokzatosabb szenvedés. Ilyen szenvedést az élő ember el sem bir, az Olajfák hegyén már szinté belehalt és külön vigasztalásra volt szent emberségének, áldózatos Szivének szüksége, hogy elviselje, de most egészen elönti ez az elhagyatottság és sötétség. Ilyen szen­vedése lehet az elkárhozottaknak, az istentelenség büntetésébe e­setteknek, és most az Ur szenved igy. "Az, aki nem ismert bűnt, értünk áldozattá lett a bűnért." /Kor. II. 5.20.7 "ltokká lévén------ л V- „ -pa* -p,*;V i x ЛХ / ér­tünk, mert Írva vagyon, átkozott, ki a fán fű kellett lenni, be ^ -* ‘ 1 védésnek /Gál. 3.13./ Meg óbb lelki szén­ié llett következni ennek a ásnék, hogy engeszteljen a lázadó embeiért az Emberfia. 2. Es mire tanít? Nincs szörnyűbb bűn és büntetés, mint az ís­­tentelenieg. Nincs nagyobb szenvedés a földön és az örökkévalóság­ban, mint az elhagyatottság. Tanít, hogy mig időnk van, észbe kap­junk, Istent el ne''ve szítsak. Nem fáj egyenlően, káromló könnyelmű­séggel nézi, szinte élvezi a sátán vakságában isnetentelenné, a lel­kiismeretlenné vált ember ezt az úgynevezett felszabadulást, de mi a tüdő levegő nélkül, mi a szem világosság nélkül, mi a lélek Isten nélkü? - Es tanít még valamire. Vannak az életnek nagy szenvedései. eljönnek, eljöhetnek jókra is ezek a kétségbeejtő egyedüliségek. a vigasztakanságnak. a sötétségnek a nyomasztó érzései. Ilyenkor kell, hogy a keresztfához menjünk. Beletartozik a tisztulásba, a földi útba ez a megpróbáltatás, néha mint büntetés, legtöbbször mint a tisztulásnak az előfelté/tele. Egy faiatal tanító, ki hitét veszí­tette és haldokló ágyán gyermekkora1 hitéhez tért vissza, mikor kór­házi ágyán és egyedulségeben szenved, nyöszörögve kéri az ápoló ked­­vesnővert, ne hagyja el, meghal, olyan egyedül van és annyira fél. Az imádságban talált megnyugvást, és'nemoskára a halálban megváltást. Sokszor ag gonoszlélek legnagyobb erőpróbája éppen ez úgy az élet utján, mint különsen a halál óráján. Milyen vigasz, hogy az Ur ezt is megszentelte és kegyelmet szerzett és példát nyújtott. II. A szózat ,i egyeben szent évi engesztelésünk pro gramm л a. A nagy hazatérésnek renakivüli kegyelmét hozza ez az ev. A bűnbánók számára, a raegtérők számára csodálatos kegyelmet igér a Szentatya. Felelősséget kell éreznünk nekünk, kik a szavát halljuk. Keressük fel ezért engesztelő szívvel az Urat. Szerezzünk jóvatevő imádság­gal, szenvedessél, szentévi buzgósággal megtérést az élőknek és vi­gasztalást a tisztuló telkeknek. 1./ Hiy az Ur. Titokzatosan ma is él a szenvedése a Szentség­ben és az áldozatban. Átokká lett a kereszten értünk és most vér­­telenül, titokzatosan ujul a szenvedés köztünk. Hol vannak a szi­vek, kik ismerik a tanítást, kik hallják az Ur panaszló szavát? A Szent Szív tisztelete az engesztelésnek különös világa, az elsőpén­tekek ezt hirdetik, hogy Szivet adjunk a Szent Szívnek, annyira vár ránk, ki miattunk vállalta az Istentől elhagyatottSágnak a nagy szenvedését is, hogy hazataláljunk mi és a mieink. Van-e "még ennyi maradék hite a megmaradt keresztÍnyeknek, hogy az istehtelenségnek

Next

/
Oldalképek
Tartalom