A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1950. évben kibocsátott körlevelek (Szombathely, 1951)
42 tény vagyok, Krisztust imádom és bizom benne, hiszek az 0 müvében és királyságában, akkor kell, hogy higgyek az ő békéjében, amely egészen más, mint a világnak a békéje.'Mennyi hittel kell manap nekünk ezzel a kérdéssel foglalkoznunk és megdöbbenve észrevenni, hogy hitünk, imádságos vallásosságunk megfogyatkozásával de mennyire megfogyatkozott bennünk ez a béketudat es öeke-bizalom. II. Az Egyháznak a békemisszióia. Az Egyház a köztünk és velünk élő Krisztus. Ili mindannyian ebbe a titokzatos krisztusi családba, sőt e krisztusi testbe beletartozunk, annak tagjai vagyunk és az Ur Krisztus a fej. Egészen csodálatos ez az egység, ami az"Egyházban jut kifejezésre. Nincs és nem is lehet ennek mása, mert alkotója maga az Isten Fia, és fenntartója, ezen természetfeletti hivatásra eltetoje és képesítője a Szentlelek Ur Isten. Krisztus Urunk szavát és munkáját nem emészti meg az idő: "Eg és föld elmúlnak, az én igéim el nem múlnak." /Mt. 24.35./ Ugyanez áll az alkotására, az Egyházra is: "A pokol kapui nem vesznek erőt rajta." /Mt. 16. 18./ Es ennek az Egyháznak megadta a jelenlétének csodáját, itthagyta igazságát, rábiita a kegyelmet, vagyis a krisztusi missziónak, így tehát az eyangelizálás es a békehirdetés missziójának feladata az Egyházban töretlenül fog élni a világ vegeigT Az Egyháznak tehát békemissziója azért van, mert folytatja az Úrnak misszióját történelmileg az emberek között. Az Egyháznak békemisszióját biztositja az anyai hivatása. Az Egyház olyan, mint egy család, amelynek gyermekei az egész föld kereksegén az idők folyamán szétszórva élnék.'Ezért olyan szép az Anyaszentegyháznak ez a heve: Anvaszentegyház, mint anya, úgy szereti és gondozza'gyermekeit. Csodálatоsan jut ez kifejezésre az Egyház életében. Bármerre járunk, mindenütt otthon vagyunk, ha lelkem seDes és gyógyulásra szorul, mindenütt, ahol egyház van, ezen az anyán keresztül nyerem meg bűneim bocsánatát; a leikém éhes es beteg, fáradt, - katolikus templomba lépve nem ismerem azt a népet, nem ertem a nyelvét, de a szeretetnek egy nyelve van, amelyik a szentmisében az asztalhoz szólit engem és én'a nagy idegenben is mondom boldogan, királyi asztalhoz ülve: Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj... de talán a legszebben jut kifejezésre épen most, amikor Rómába szilit az Atya. Atyának nevezem, és о Krisztus Urunk helytartója, nincs megközelithetetlen felhők fölötti távoslágban az Ur, itt van, ahogyan raegigérte: Veletek vagyok. Az egész világot úgy köti egybe ez az anya, mint semmiféle szervezet. A nyomorunk, hogy'ennek az'anyának ma gyakorlatilag oly kevés a szava. Az öt világrészen egyformán otthon van: minden fajta, minden nyelv, minden nép az édesanya gyermeke, azért kell, hogy bekeszava, hivatasa legyen. Es ha a föld nem érti, és ma épen az Egyháztól való elidegenedés'miatt szohőz nem engedik, jiz ég ennek az egységes anyának szavát érti, és mert mi mindannyian gyermekei vagyunk, a'jóakaratuak bizonyára az egész földön egyformán kérik a békéu, közvetítik az ég felé á szavunkat. III. Mit tehetünk a szentében a béke érdekében? Az emberiségnek legnagyobb kollektiv büntetése - láttuk a második világháborúban -a háború maga. Ennél szörnyűbb szenvedést elképzelni sem lehet. Es csodálatos, hogy minél gazdagabbá és minél tudósabbá lett az ember, annál borzasztóbba'és egyetemesebbé lett a háború. A világtörténelem ilyen széles kiterjedésű háborút, mint az elmúlt volt, nem ismert. Voltak hosszabb ideig tartó háborúk, de általánosabbak még nem voltak. Es mindenki szenvedőjévé lett ennek a háborúnak: gyermek, öreg vagy beteg nem volt kivétel. Mennvien pusztultak el a bombázásokban, mennyien pusztultak el félelemben, betegségben vagy éhen. Bizonyos, hogy szörnyű megpróbáltatás és - mert mint ilyen szenvedés kell', hogy büntetés jellegevei birjon, - a legnagvobb büntetés, ami az emberiseget a történelem folyamán eddigi tudomásunk szerint érhette. A szentev könyörgő
