Püspöki körlevelek 1946 (Szombathely, 1947)
15 Jézus szemével. Jézussal egyesülve. Elmélyülés. De ez az apostoli buzgóság csak akkor építi Isten országát, ha Krisztus szeretetéböl születik és isteni Szívének szeretetével dolgozik. Akkor él lelkűnkben ez a buzgóság, ha Jézus szemével nézünk az emberekre, Szívének érzéseivel érezzük meg az egyház szükségleteit, s az ő fáradhatatlan tevékenységével dolgozunk. Nem ezzel a lelkülettel nézett-e Don Bosco arra a csavargó fiúra, akit a sekrestyés kikergetett, amikor minisztrálni jelentkezett, de Don Bosco párafogásba vette, mint barátját. Minísztrálás után Szűz Mária oltára előtt kezdte kibontogatní az elhanyagolt lelket és később hűséges munkatársat szerzett benne. Ez az apostoli buzgóság lényege: Jézus szemével, Jézus szeretetével nézni az emberre, akiben talán tövissel megkoronázva, véresre ostorozva szenved Krisztus. Ezzel a tekintettel kell nézni mindent és mindenkit. Egyetlen gondolatom legyen: miképen tudnám szeretettel és jósággal mindenütt építeni Krisztus országát! Mi a föld sava és a világ világossága lettünk. És ennek a sónak és világosságnak még akkor is dolgoznia kell, amikor a társadalmi szokásoknak engedve keresem fel az embereket. Akkor is azt nézzem, miképen tudnám közelebb hozni Krisztushoz azokat a lelkeket, akiknek társaságában vagyok. Nem kenetes és kellemetlen beszédekkel, Jó példámmal, egy-két bizalmat ébresztő szóval, amely annyiszor nyitja meg az elhanyagolt lelkek berozsdásodott kilincseit és kezdi újjáépíteni benne az összeomlott istentemplomát. Az apostoli buzgóságnak a forrása Jézus isteni Szíve. Gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a papnak állandóan öntudatos kegyelmi életet kell élnie, ha azt akarja, hogy a buzgósága természetfölötti, általános, okos és szelíd lehessen. Ez teszi eredményt hozóvá az apostoli buzgóságot és ez különbözteti meg a fegyelmezetlen emberi indulatok fanatizmusától. Az a buzgóság, amelyik idegeskedik, tör-zúz, még nem apostoli búzgóság. Azt meg kell tisztítani Krisztus kegyelmével minden emberi gyarlóságtól és türelmessé tenni anélkül, hogy az a türelem tétlenséggé fajulna el. A buzgóság türelmessége nem azonos a keserű lemondással és a munka abbahagyásával. Nagyon téved az, aki azt hiszi, hogy a búzgóságnak nyugtalan szenvedélyessége biztosítja az apostoli jelleget. A buzgóság akkor apostoli, ha az én lelkemet nemcsak pillanatnyi fellobbanásokban, hanem a nap minden órájában ez az egyetlen gondolat foglalkoztatja: Jézus szerelméért mindenkit meg akarok szerezni Isten országának. Ezért kell buzgón elmélkedni az Ür Jézus életéről és figyelni isteni Mesteremet, hogyan végzi apostoli munkáját. Nincs nagyobb veszedelme a buzgó lelkipásztori munkának, mint a bensőséges élet elhanyagolása. Ez a munka elmélkedő imádság nélkül csak egy darabig halad. Később már nem Isten országának építése lesz, hanem egészen profán jellegű akció, amely munkásának személyével áll vagy bukik, Az Ür Jézus éjtszakai pihenését rabolta meg, hogy mennyei Atyjával minél buzgóbban beszélhessen imádságában. Az apostoli buzgóság okossága azt kívánja tőlem, hogy egészségemet könnyelműen ne tegyem tönkre, de azt is követeli, hogy még áldozatok árán is lehajolhassak buzgóság élő víz forrásához és merítsek belőle, hogy az isteni Szív szeretetének tiszta lángja lobogjon szívemben, munkámban egyaránt. Különösen telketekre kötöm T. T., a Szentlélek Ür Isten buzgó tiszteletét. Szent Pál apostol mondja: „Caritas Dei diffusa est in cordibus nostris per Spiritum Sanctum, qui datus est nobis" (Rom. 5') A Szentlélek Ür Isten vitte isteni Mesterünket a pusztai lelkigyakorlatba, majd a megváltói munkába. Ez a Szentlélek indította el Anyaszentegyházunk szívverését. Ő kísérte az apostolokat. Velünk van ma is, minden tanítvánnyal, hogy apostoli buzgóságunk Isten országát építő legyen. Higgyétek el, T. T., ha a Szentlélek Ür Isten buzgó tisztelete megerősödik sorainkban, nagyobb és erősebb eredményeket várhatunk lelkipásztori munkánkban. Egy bíboros mondta P. Janssen Arnoldnak, az Isten Igéje Társasága tiszteletreméltó alapítójának: azért áldja meg munkáját eredményekkel az Isten, mert a Szentlélek tiszteletét rendi életük központi gondolatává tették. Apostoli buzgóságunk Jézus isteni Szívénél gyullad meg. Sokszor imádkozzuk: Fac cor nostrum secundum Cor tuum. De végiggondoltuk-e már ezt a kérést? Csak egy tekintet az Isteni Szívre: mély seb, tövis korona és kereszt. Mindezek ellenére ez a Szív lángol az irántunk való szeretettől. Ha azt akarjuk, hogy alakítsa szívünket az ő Szíve szerint, akkor fel kell tenni a kérdést, hogy vállaljuk-e a sebet, a tövist és a keresztet, de úgy, hogy mindezek ellenére apostoli buzgóságtól lángoljon a szívünk?! így leszünk hozzá igazán hasonlóak. A seb, a tövisek, a kereszt az apostoli buzgóság szenvedései, az eredménytelenségek, tömegek hidegsége, gyakorlati aposztáziája. És ilyenkor is lángolnia kell annak a szívnek! Végig gyötrődjük a getszemáni éjtszakának rettenetes vízióit. Idegzetünk kegyetlenül megviselődik. De mégis! A papi szívnek lángolnia kell! A csüggedés és kislelkűség sötét árnyékát nem szabad közel engedni magunkhoz. Szenvedek, mert buzgóságomnak nem látom eredményét. De hol az én szenvedésem Jézus szenvedésétől, aki a getszemáni éjtszakában megváltói halálának, kiomlott vérének Szentlélek ereje. Szenvedésben.
