Püspöki körlevelek 1945 (Szombathely, 1946)

A magatok körében élő rászorultakat is testvéri szeretetekbe ajánljuk: a rokkantakat, özvegyeket, szegényeket, betegeket, letörteket; a Napközi-otthonokat, népkonyhákat állítsátok fel a nagyobb helységekben, amennyiben szüksége mutatkozik, a hívek és hatóságok adományaiból.

Kedves Híveink! Ismerjük népünk jó szivét a múltból, jobb időkből. A zalai falusi házakhoz nem ok nélkül építettek úgynevezett koldus állást. Amikor a család asztalhoz ült, itt kapott meleg ételt, jóságos szót az ismeretlen vándor is, aki sohsem távozott üres kézzel a magyar családi szentélyek közeléből. Ezek mindegyikében voltak olyan szivek, akikről Vörösmartynk — édesanyjára gondolva— írja:

„Ha néki van, másnak is jut.

Jobb időkből rossz szokása,

Hogy a könnyeket ne lássa,

Megfelezni kis kamráját S maga gyakran szükéget lát.“

• ■ « ij . . .

Juttatott a magyar idegenbe is.

Ha az elmúlt években a németektől megszállt és nyomorgó nyugati országoknak a megmentésére Magyarország adta a világszerte gyűjtött alamizsna 70°/o-át, most azok megmentésére, akiknek a nyomorát szemléljük, akik vér a vérünkből, csont a csontunkból, akikkel nem a harmadnap, de ezerév jó- és balsorsa fűz össze bennünket, és akikből egyetlen életnek elvesznie nem szabad, az irgalom és áldozat

hősiességét kell latba vetnünk a nemzeti szerencsétlenség, az idők maró kegyetlensége idején.

Bizton reméljük, nem kell mondaniok szenvedőinknek a részvétlenség miatt: „Közel a nyomorúság, és nincs ki segítséget nyújtana (Zsolt. 21, 12). Ellenkezőleg! Rajtatok keresztül valósul meg az írás szava : „Az Úr sebet ejt ugyan, de be is kötözi, megver, de keze gyógyít is (Jób 5. 17—18). Ti lesztek a sebek bekötözöl', az

Isten gyógyító keze is, az irgalmas szamaritánus is. Szivetek irgalma révén mondják el majd sokan az Úrnak: „Vára voltál a szegényeknek, szorongatásában vára a szűkölködőnek, menedéke a viharban“ (íz. 25. 4). Az irgalmas szeretettel elérhetjük, hogy Isten ennek érdemére tekintettel ezer akadály ellenére is inkább hazasegíti majd fogságban sínylődő szeretteinket. Magunknak megszerzi a bűneink kiengesztelését, így leszünk méltó követői Jézusunk irgalmas Szivének, az őskeresztényeknek, Szent Márton püspöknek, alamizsna-osztó Szent István királyunk, és Szent Erzsébet asszony hős szeretetének. így könnyűjük, enyhítjük meg a magunk számára az Ítélet nagy napjának borzalmas félelmetességét, hisz, amit embertársainknak teszünk, magának Jézusnak tesszük.

Ahogy Márton hitujoncnak visszaadta az Üdvözítő a félköpönyeget, nekünk is visszatérít bőségesen minden irgalom-áldozatot.

Rossz időket élünk; de vigaszos gondolat, hogy az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek kedves idejét, az üdvösségbiztosító napokat (Ko^ 11. 6, 2.) is éljük ugyanakkor. Az irgalmas szeretet nevében kérjük és várjuk azt is, hogy a lelkipásztorok külön lelkipásztori felkarolásban és lelkigondozásban részesítsék a foglyokat és az inter-