Püspöki körlevelek 1945 (Szombathely, 1946)
t Tisztelendő Testvérek! 127. sz. jévi szóza papságho Az első újév alkalmából, amelyet mint főpásztorotok közietek töltök, őszinte szet retettej küldöm imádságos jókívánságaimat. A megpróbáltatások súlyát érezve, könnyes szemmel énekeltük 1944. utolsó órájában a Te Deum fenséges himnuszát. Hálás szívvel köszöntük meg a gondviselő Atyának, hogy az elmúlt esztendőben annyi kegyelemmel ajándékozott meg: a háborús viszonyok ellenére is lehetőséget adott a buzgó lelkipásztori munkára; alkalmat nyújtott menekült testvéreink támogatásában a legszebb szóig ílatra, a segítő szeretetre; míg mások háború pusztításai alatt szenvedtek, egyházmegyénket eddig megóvta tőle. Sok-sok okunk van Szent Pál figyelmeztetését követni: ,,In omnibus gratias agite: haec est enim voluntas Dei in Christo Jesu, in omnibus vobis" (I, Tess. 5. 18). A főpásztornak pedig külön is igen nagy oka van állandó hálaadásra, ha az elmúlt év isteni adományai között a püspökszentelés fenséges kegyelmére és arra az isteni jóságra gondol, amellyel Szent Márton egyházmegyéjének buzgó papjai és hívei közé vezérelte. Ezeket nemcsak évvégén, de mindennap mély meghatottsággal köszönöm mag isteni Főpásztorunknak. A hálaének után felemeltük könnytől fátyolos szemünket és fürkészve néztünk az új esztendő felé. Aggódva kérdeztük, v"jjon mit fog hozni? Üjabb szenvedést, vagy békés kibontakozást? Hitünk és reményünk rendíhetetlen erejével köszöntöttük: „In Té Domine speravi, non confundar in aeternum.“ Amikor a szentévi kapukat kinyitják, a fenséges liturgiából erőteljesen csendül ki a rogondoíat: Ncbíscum Deus! Ez a reménységünk, vigasztalásunk, erősségünk! Vele indulunk el az újév nagy, talán történelmi jelentőségű lelkipásztori munkájának teljesítésére. Az év fordulója nemcsak hálaadásra, de lelkiismeretes számvételre is indít. Bár csak háromnegyed évet töltettem Szent Márton földjének püspöki székén, mégis kötelességemnek tartom, hogy erről az első munkaévről előttetek, Tisztelendő Testvérek; szemlét tartsak, összefogó képet adjak a végzett munkáról és lelkiismeretemet megvizsgáljam, hogy főpásztori szózatomból mit valósítottam meg. Első kötelességemnek tartottam, hogy papságomat és egyházmegyémet mielőbb megismerjem. A háborús lehetőségek határain belül 10 esperesi gyűlésen vettem részt, ahol a papsággal közvetlenül is ismertettem célkitűzéseimet. Külön jártam Zalában hét helyen, hogy székvárosomtól távol eső vidéket is minél jobban megismerjem. Elhatározásom, hogy ha a körülmények megengedik, az év folyamán Zalaegerszegen többször fogok a zalai papság rendelkezésére állni. Canoni látogatást végeztem a jánosházai, kemenesaljai esperesi kerületben, Szentpéterí n és 3414 léleknek kiosztottam a bérmálás kegyelmét. Székesegyházamban 684 lelket bérmáltam meg. A bérmálás kegyelmének öntudatossá tétele végett eltértem a S. D. előírásaitól, amelyre a C. J. C. 82. canonja teljes jogot ád. Az új gyakorlat szinte kézzel fog hatóan megmutatta, hogy mily bensőségessé lehet tenni a Szentlélek szentségének felvételét és a már megbérmáltak lelkében annak felelevenítését. Igen jó szolgálatot tett a kis imafüzet, amelyet minden bérmálkozó előzőleg kézhez kapott. Az áhítatot az a körülmény is biztosította, hogy még a legkisebb templomban is bent volt a bérmálás. Kellő célszerű rendezéssel igen jól meg lehet oldani a kérdést. Főpásztori látogatásaim és hivatalvizsgálataim alkalmával nyert tapasztaltaim általában vigasztalók, megnyugtatók. Megerősítették bennem azt az őszinte értékelést, amellyel már eleve voltam a szombathelyi egyházmegye papsága iránt. A hívekben nagy hithűséget, papjaikhoz, lelkipásztoraikhoz, főpásztorukhoz megható ragaszkodást találtam. A papságban buzgóságot, alázatosságot tapasztaltam, Találtam önfeláldozó lelkipásztorokat, akik nélkülözések között tiszteletet parancsoló kitartással végzik a nehéz terepen Krisztus országának építését. Láttam virágzó hitéletet, ahol nemcsak gyermekek, hanem L
