Püspöki körlevelek 1945 (Szombathely, 1946)
IV. Nos autem praedicamus Cristum crucifixum. (I. Cor. i.23) (Exhortatio quadragesimalis ad Clerum.) Szolgáló szeretettel. Tisztelendő Testvérek! Az utolsó vacsora termében ül az isteni Mester. A törvény által előírt húsvéti bárány aZ asztalon. Mindez olyan megható, bensőséges és imádságos. Nemcsak az ószövetségi történet, a rabságból való kiszabadulás emléke fogja meg a tanítványok lelkét, hanem a Mester tekintete, szavai. Érzik, hogy szenvedésteljes órák következnek. Ebben a meghatott pillanatban felemelkedik a vacsorától az Ür. A tanítványok feszült figyelemmel kísérik minden mozdulatát. Felső ruháját leteszi és rabszolga módjára letérdel tanítványai elé és megmossa lábait. A csodálkozó, vonakodó apostoloknak feltárja a titok mélyét: „Exemplum dedi vobis, ut quemadmodum ego feci vobis, ita et vos faciatis“ (Jn. 13.15). Alázatos, szolgáló szeretet, szerető alázatosság! Ubi caritas et amor, ibi Deus est, zendül fel az Anyaszentegyház ajkán az isteni mandatum szemléletére! A mandatum szemlélete követésre indít. Nem lehet Jézust szeretni a nélkül, hogy példáját ne követnénk. Ezért jövök a szolgáló szeretettel papjaim támogatására, amikor a nagybőj ti elmélkedések tartásához az Űr Jézus szenvedéséről anyagot szolgáltatok. Ezek a passziós elmélkedések nem kívánnak mást, mint szolgálni és segíteni, hogy a megpróbáltatások nehéz napjaiban híveinket hitükben megerősítsük, a kereszt türelmes és érdemszerző hordozására előkészítsük és ráneveljük. Magunk és híveink lelkében újra meggyőződéssé kell tennünk, hogy Krisztus keresztje ,.az Isten ereje és Isten bölcsesége“. (I. Kor. l':) Életkérdés, hogy ismét elinduljunk a kereszt királyi útján. Az emberi bölcseség csődje. A béke évek elpuhító kényelmében, nyárspolgári jólakottságában a kereszt éppen oly megbotránkoztató és érthetetlen valóság volt kereszténynek nevezett századunknak, mint Szent Pál korának. Ha mégis közeledett a szenvedés vihara, emberi bölcseséggel próbálták minden raffinált módon tompítani a szenvedés fájdalmát, amelyben csak jólétre, csak élvezetre berendezett életünk legnagyobb ellenségét látták. így születtek meg a különböző euthanazíás kísérletek, melynek szolgaságába befogták a kábító szerek minden sorozatát. Az eredmény pedig lelki sötétség, testi romlás, idegroncsolás. Arra nem akartak gondolni, hogy szenvedésük enyhítését a keresztrefeszített Krisztusnál keressék. Ma azonban a szenvedés vihara oly erővel tombol és pusztít, hogy az emberek milliói lelkében a kétségbeesés üti fel fejét. Az emberi bölcseség csődöt mondott. Azért lelkipásztori kötelességünk minden rendelkezésünkre álló eszközzel megerősíteni híveinket, nehogy a szenvedésekben összetörve a gonosz lélek martalékai legyenek. Apostolok lelkipásztori gondja. A szenvedésre is áll az, amit az agg Simeon az Űr Jézusról mondott: „Ecce positus est hic in ruinam et in resurrectionem multorum.“ (Lk. 234). Érezték ezt jól az apostolok is és mindent megtettek, hogy híveiket minden szenvedéssel szemben felvértezzék. Ezért írja Szent Péter: „Ne ütközzetek meg az égető szorongatáson, mely a ti kipróbáltatástokra van rajtatok, mintha valami új dolog történnék veletek; hanem örüljetek, ha Jézus szenvedéseiben résztvehettek, hogy az ő dicsőségének kinyilatkoztatásában is vigadva örvendezzetek." (1. Pét. 412-13)). „A minden kegyelem Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hívott meg minket Jézus Krisztus által, maga fog minket, miután kissé szenvedtünk, tökéletesíteni, megerősíteni és megszilárdítani." (U. o. 510) Éppen ezért lépjünk a szenvedő Krisztus nyomdokaiba: „Krisztus szenvedett értünk, példát hagy-
