Püspöki körlevelek 1945 (Szombathely, 1946)
— '9 -Krisztusért. A damaszkusi kapuban ismerte meg tarzusi Saul a kegyelem erejét és lett ennek az újjászületést adó isteni kegyelemnek Pál apostola. Szentírásban senki anynyit nem beszélt a megszentelő kegyelemről, az istenfiúság nagy ajándékairól, mint az, aki bátran vallotta, hogy törékeny egészsége, bűnre hajló természete, rettenetes világ küzdelmei között is: „mindent meg tudok tenni abban, aki nekem erőt ad" (Fii. 4,13). Leveleiben 92 helyen beszél részletesen a kegyelemről. Tanításából csak egyet szeretnék lelketekbe vésni, amely az istengyermekség kegyelmét oly szépen állítja a fiatal római keresztények elé. A birodalom szívében, a pogány vallás állami támogatásának minden erejével szemben szinte remegve élt az a kisded nyáj, amely Rómában a megkeresztelkedett pogányokból alakult meg. Mily hitvallói öntudat és vértanúi bátorság teltette el lelkűket, mikor az Apostol levelében életük legdrágább értékét magyarázza meg: „Testvérek! Nem vagyunk a test lekötelezettjei, hogy a test szerint éljünk. Ha ugyanis a test szerint éltek, meghaltok, de ha megölitek a lélekkel a test cselekedeteit, élni fogtok. Mert akiket az Isten lelke vezérel; mindazok az Isten fiai. Nem vettétek ugyanis a szolgaság lelkét, hogy ismét csak féljetek, hanem vettétek a gvermekkéfogadás lelkét, amelyben kiáltjuk: Atyánk! Maga a Lélek tesz lelkűnkkel együtt bizonyságot, hogy az Istennek fiai '/agyunk. Ha pedig fiai, akkor örökösök is: Istennek örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei" (Rom. 8.12-17). Hallotta ezt az előkelő római nemes, aki a földi lét ártatlan élvezeteitől a szemérmetlen kicsapongáson keresztül sátáni emberkínzásig és emberölésig mindent megpróbált és mindent megunt. Hallgatta a rabszolga, aki állatnál is rosszabb sorsban tengődött. Élete, sorsa bűnben fetrengő urának szeszélyétől függött. Ártatlanul véresre verette. Halainak táplálékul dobta! Az embert, aki lélek- és testből áll! Mily boldogító világosság volt hallani az istengyermekség kegyelméről. Mily csodálatosan változtak meg a gőgös nemesek és testvéri közösségbe emelték fel a nyomorult szolgát, mert Jézus akarja, hogy „minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson (I. Tim. 2.1). Minden ember Isten gyermeke legyen! Megérti-e ezt a mi korunk így? A mi korunk, amelyik Istent elhagyta, önmagát bálványozta és azért jutott odáig, hogy egymást marcangolja, mint éhes fenevadak. Az Istengyermekség evangéliuma és kegyelme tudja csak megválíaní ezt a boldogtalan, vérző világot. Ez a Krisztusban való megújulásnak alapvető igazsága. Erre, csak erre lehet felépíteni a boldogabb jövőt. Hol szerezhetem meg? Hol van ennek az isteni élstnek forrása? Az Ür Jézus megmondja Nikodémusnak: „ha valaki nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be Isten országába" (,ln. 3.5), s ezzel megjelöli a keresztség szentségét, amely az istengyermekség kegyelmét adja. A keresztség szentsége nem abban áll, hogy a nevét beírják az anyakönyvbe! Mily csodálatos teremtő szavak, amellyel az Isten szolgája a teljes Szentháromság nevében keresztelve új, eddig nem ismert isteni életnek közvetítője lesz. „Üjszülöttet hoznak a templomba. íme — majdnem azt mondhatjuk — az Isten elköltözik dicsősége egéből. Hová megy? Hová tér a három személy? Egy csecsemő leikébe, akire a keresztvíz ömlik. Ez az újszülött az előbb még csak ember gyermeke volt. Most kijön a templomból, az angyalok meghajolnak: Isten gyermeke!" (P. Pius) A keresztség kegyelmének kincsét Anyaszentegyházunk liturgiájának gyönyörű keretébe foglalta, hogy minél mélyebben átértsük és átérezzük eZt a nagy kegyelmet. Az Isten gyermeke lelkében az élő hit világosságával és a kegyelem hófehér ruhájával indul az életbe Mily fenségesen szép lett az a lélek. Mielőtt a keresztvíz ráhullott volna, az anyaszentegyház ünnepélyesen kiűzi a sátánt a lélekből: „távozz tőle tisztátalan lélek és adj helyet a Szentlélek Istennek." Isten temploma lett a kicsi lélek. Mielőtt kilépne az élet kísértésekkel teli útjára, az édesanya szeretetével köti lelkére: őrizd meg kereszíségedet, ki ne oltsd az Isten lelkét, és ne adj helyt a gonosznak! És ha elvesztettük? őrizd meg keresztségedet! Ezt súgta naponta gyermeke fülébe a vértanúk korának édesanyja. Hány katolikus szülő ne-' véli gyermekét így?! Soha egy szót nem hall a gyermek a keresztség kegyelméről. Lem hallja az anyai figyelmeztetést: őrizd meg a keresztségedet. Miért? Mert az a szerencsétlen, természetellenes felfogás lett úrrá lelkűken, hogy a keresztséget, az istenfiúság kegyelmét nem lehet megőrizni. Hitbeli tudatlanságuk nem ismeri a bűn és kísértés, a kegyeimet kioltó halálos és a kegyelmet csak sebesítő bocsánatos bűn közötti különbséget. Nem vesz annyi fáradságot magának, hogy a sok gondja között legalább erre a legfontosabbra is gondolna. És választja a kárhozatba vezető széles utat, hogy a keresztség kegyelmét nem lehet megőrizni. Ez az ember halálos ítélete!
