Püspöki körlevelek 1945 (Szombathely, 1946)
— 7 — Példabeszéd a Király fiáról. Egy szolga súlyos felségsértést követett el királya ellen. A szerencsétlen bilincsekbe verve került a börtönbe. Tudta, hogy számára nincs kegyelem, hamarosan kivégzík. A király egyetlen fia mindig nagy szeretettel és részvéttel volt a szolgák iránt. Mikor megtudta az esetet, könyörögve térdelt királyi atyja elé és kegyelemért esedezett. A királyt meghatotta fiának esedezése, de elhatározásán nem változtatott. A megsértett tekintélye és az igazság követelte, amit csak ezzel a halálos ítélettel lehet kiengesztelni. A fiú nem tudott megnyugodni. Üjból könyörögni kezdett, hogy legalább más kegyelmet adjon. A király szavát adta, hogy minden kívánságát teljesíti, ha az igazságszolgáltatást nem fogja megbántani, vagy lehetetlenné tenni. A királyi ígéretre neki bátorodik a fiú és azt kéri, hogy fogadjon el másik engesztelő áldozatot, a szolgát pedig bocsássa szabadon. A csodálkozástól még fel sem ocsúdott a király, amikor fia az adott szavára hivatkozva önmagát ajánlja fel a szolga helyett. Megrendülve hallgatja a fiú elhatározását. De ő még tovább megy: nemcsak szabadon kell bocsátani, hanem fiának fogadni és örökösévé tenni! A királyi atya le volt törve. Adott szava kötötte, az igazság követelte. Vérző szívvel búcsúzott egyetlen fiától. A királyfi a börtönbe sietett. Maga vette le a bilincseket. Szabaddá tette, sőt közölte vele, hogy a király örökbe földia és örökösévé teszi. Csak azt kérte tőle, hogy ne legyen hálátlan és ne feledkezzék meg azokról a szenvedésekről és kegyetlen halálról, amelyet iránta való szerétéiből helyette visel el. — A szolga a földre borulva sírt és hálálkodott. Ünnepélyesen ígérte, hogy naponta végigjárja azt az utat, amelyen szenvedések között halálba ment. Sírjára borulva fog emlékezni gyötrelmeiről és áldott szívéről, amellyel megmentette. Ezt tette az Úr Jézus. A kereszt tövében imádkozó jámbor papok lelkében született meg eZ a példabeszéd és ez szent valóság! Ebben a szép példázatban szemlélhetjük, mit tett az Ür Jézus a mi megváltásunkra. Szent Pál apostol tanítása szerint az Űr Jézus azt mondja a mennyei Atyának: „íme itt vagyok, küldj engem" (Zsid. 57). Add nekem az emberi természetet, a bűn által meggyötört testet, szolgai formát veszek fel, hogy a boldogtalan ember helyett én szolgáltassak elégtételt a megsértett isteni igazságnak. Leveszem kezéről a bűnbilincseket és teljes bűnbocsánattal szabaddá teszem. Aztán vissza hozom a Te atyai házadba és fogadd őt újra gyermekeddé és az én örökös társammá. Az atyai házba visszatért tékozló fiú legyen ismét gyermek és ne szolga. „Midőn elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldé fiát. . . hogy azokat, akik a törvény alatt voltak, megváltsa, hogy a fogadott fiúságot visszanyerjük“ (Gál. 4.5). Ezt tette Krisztus! Ezért öltött testet a szeplőtelen Szűztől, született a szegény betlehemi istállóban, élt szegényen dolgozva Názáretben, járt hegyen-völgyön tanítva s nem volt, hol fejét lehajtsa. Ezért gyógyított betegeket, parancsolt a halálnak, a természet erőinek. Ezért indult el a keresztútón és halt meg a kereszten! Ezért alapította az anyaszentegyházat és fakasztotta fel benne a hétszentség élő víz forrásait. Ezért maradt köztünk a szentmisében és az Oltáriszentségben . . . ezért, hogy visszaszerezze az elvesztett megszentelő kegyelmet és mi bűnös rabszolgák a nagy Királynak, Istennek fogadott gyermekei legyünk! % A fogadott fiúság kegyelme. Mennyi jóság, szeretet, füstbe ment terv húzódik meg e szó mögött: örökbefogadás! Gyermeket reménytelenül váró hitvestársak sok imádság, szomorkodás után üresen maradt szívüket kinyitják egy szegény gyermek felé. Elhalmozzák gondoskodó szeretetükkel. Igyekeznek jó nevelésben részesíteni. De a gyermek természetét gyökeresen megváltoztatni nem tudják. Egy nap, amikor éppen legkevésbbé várják, kitör belőle az öröklött természet, hálátlan, engedetlen lesz. Mennyire fáj az örökbefogadóknak, hogy természetüket nem adhatják át. Ó, mily halvány sugár ez a kép annak megértésére, hogy mi az isteni fogadott fiúság!? Tehetetlenül állnánk e nagy kincs c'.ctt, ha segítségünkre nem jön Szent Péter apostol, aki elvonja a mély titok felől a fátyolt és amennyire hittel áldott értelmünk befogadhatja, megmondja: a jó Isten „fölötte nagy és drágalátos ígéreteket ajándékozott nekünk, hogy ezek által részeseivé legyünk az isteni természetnek“ (II. Petr. I.4). Ó mily nagy titok és boldog valóság! A szentek, kik oly tökéletesen élvezik ezt a részesedést, alig tudják értékét felfogni. Csak az Isten irgalmasságára vetett meghatott tekintettel csodálják ezt a túláradó kegyességet és malasztot. Mi az ember? Hát ez: az Isten kegyelmében újjászületett, Isten természetében részesült gyermeke a mennyei Atyának! A megszentelő kegyelem teszi az embert Isten gondolata szerint igazi emberré, Isten gyermekévé! Ez az ember! Ez az élet értéke, értelme, boldog célja és valósága.
