Püspöki körlevelek 1945 (Szombathely, 1946)

— 7 — Példabeszéd a Király fiáról. Egy szolga súlyos felségsértést követett el királya ellen. A szerencsétlen bilincsek­be verve került a börtönbe. Tudta, hogy számára nincs kegyelem, hamarosan kivég­­zík. A király egyetlen fia mindig nagy sze­retettel és részvéttel volt a szolgák iránt. Mikor megtudta az esetet, könyörögve tér­delt királyi atyja elé és kegyelemért esedezett. A királyt meghatotta fiának ese­­dezése, de elhatározásán nem változtatott. A megsértett tekintélye és az igazság kö­vetelte, amit csak ezzel a halálos ítélettel lehet kiengesztelni. A fiú nem tudott meg­nyugodni. Üjból könyörögni kezdett, hogy legalább más kegyelmet adjon. A király szavát adta, hogy minden kívánságát tel­jesíti, ha az igazságszolgáltatást nem fogja megbántani, vagy lehetetlenné tenni. A királyi ígéretre neki bátorodik a fiú és azt kéri, hogy fogadjon el másik engesztelő áldozatot, a szolgát pedig bocsássa szaba­don. A csodálkozástól még fel sem ocsú­dott a király, amikor fia az adott szavára hivatkozva önmagát ajánlja fel a szolga helyett. Megrendülve hallgatja a fiú elha­tározását. De ő még tovább megy: nem­csak szabadon kell bocsátani, hanem fiának fogadni és örökösévé tenni! A királyi atya le volt törve. Adott szava kötötte, az igaz­ság követelte. Vérző szívvel búcsúzott egyet­len fiától. A királyfi a börtönbe sietett. Maga vette le a bilincseket. Szabaddá tette, sőt közölte vele, hogy a király örökbe fö­ldia és örökösévé teszi. Csak azt kérte tőle, hogy ne legyen hálátlan és ne feled­kezzék meg azokról a szenvedésekről és kegyetlen halálról, amelyet iránta való sze­rétéiből helyette visel el. — A szolga a földre borulva sírt és hálálkodott. Ünne­pélyesen ígérte, hogy naponta végigjárja azt az utat, amelyen szenvedések között halálba ment. Sírjára borulva fog emlé­kezni gyötrelmeiről és áldott szívéről, amellyel megmentette. Ezt tette az Úr Jézus. A kereszt tövében imádkozó jámbor papok lelkében született meg eZ a példa­beszéd és ez szent valóság! Ebben a szép példázatban szemlélhetjük, mit tett az Ür Jézus a mi megváltásunkra. Szent Pál apostol tanítása szerint az Űr Jézus azt mondja a mennyei Atyának: „íme itt va­gyok, küldj engem" (Zsid. 57). Add nekem az emberi természetet, a bűn által meggyö­tört testet, szolgai formát veszek fel, hogy a boldogtalan ember helyett én szolgáltas­sak elégtételt a megsértett isteni igazságnak. Leveszem kezéről a bűnbilincseket és teljes bűnbocsánattal szabaddá teszem. Aztán vissza hozom a Te atyai házadba és fogadd őt újra gyermekeddé és az én örökös tár­sammá. Az atyai házba visszatért tékozló fiú legyen ismét gyermek és ne szolga. „Midőn elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldé fiát. . . hogy azokat, akik a törvény alatt voltak, megváltsa, hogy a fo­gadott fiúságot visszanyerjük“ (Gál. 4.5). Ezt tette Krisztus! Ezért öltött testet a szeplőtelen Szűztől, született a szegény bet­lehemi istállóban, élt szegényen dolgozva Názáretben, járt hegyen-völgyön tanítva s nem volt, hol fejét lehajtsa. Ezért gyógyí­tott betegeket, parancsolt a halálnak, a ter­mészet erőinek. Ezért indult el a kereszt­­útón és halt meg a kereszten! Ezért alapí­totta az anyaszentegyházat és fakasztotta fel benne a hétszentség élő víz forrásait. Ezért maradt köztünk a szentmisében és az Oltáriszentségben . . . ezért, hogy visszasze­rezze az elvesztett megszentelő kegyelmet és mi bűnös rabszolgák a nagy Királynak, Istennek fogadott gyermekei legyünk! % A fogadott fiúság kegyelme. Mennyi jóság, szeretet, füstbe ment terv húzódik meg e szó mögött: örökbefo­gadás! Gyermeket reménytelenül váró hitvestársak sok imádság, szomorkodás után üresen maradt szívüket kinyitják egy szegény gyermek felé. Elhalmozzák gon­doskodó szeretetükkel. Igyekeznek jó ne­velésben részesíteni. De a gyermek termé­szetét gyökeresen megváltoztatni nem tud­ják. Egy nap, amikor éppen legkevésbbé várják, kitör belőle az öröklött természet, hálátlan, engedetlen lesz. Mennyire fáj az örökbefogadóknak, hogy természetüket nem adhatják át. Ó, mily halvány sugár ez a kép annak megértésére, hogy mi az isteni fogadott fiú­ság!? Tehetetlenül állnánk e nagy kincs c'.ctt, ha segítségünkre nem jön Szent Pé­ter apostol, aki elvonja a mély titok felől a fátyolt és amennyire hittel áldott értel­münk befogadhatja, megmondja: a jó Isten „fölötte nagy és drágalátos ígéreteket aján­dékozott nekünk, hogy ezek által részeseivé legyünk az isteni természetnek“ (II. Petr. I.4). Ó mily nagy titok és boldog valóság! A szentek, kik oly tökéletesen élvezik ezt a részesedést, alig tudják értékét felfogni. Csak az Isten irgalmasságára vetett meg­hatott tekintettel csodálják ezt a túláradó kegyességet és malasztot. Mi az ember? Hát ez: az Isten kegyel­mében újjászületett, Isten természetében részesült gyermeke a mennyei Atyának! A megszentelő kegyelem teszi az embert Isten gondolata szerint igazi emberré, Isten gyermekévé! Ez az ember! Ez az élet értéke, értelme, boldog célja és valósága.

Next

/
Oldalképek
Tartalom