Püspöki körlevelek 1944 (Szombathely, 1945)
Világiak apostoli munkája. Szegények szeretete. 36 -bizalommal kérlek, kedves jó Híveim, álljatok oda imádságos tisztelettel és hűséges ragaszkodással lelkipásztoraitok mellé és legyetek segítségükre nagy krisztusi munkájukban. Ez az idők követelménye. Mi lett volna, ha az őskeresztények csöndben meghallgatják az apostolok tanításait, utána szótlanul hazamennek és soha egy szó sem esik arról, amit hallottak? Mi lett volna, ha az őskeresztények közönyösen mennek el egymás mellett és még a jó példával sem hatottak volna egymásra? Nem tudok meghatottság nélkül gondolni vissza plébániámra, ahonnét közétek jöttem, ahol a katolikus egyesületek buzgó tevékenysége mellett még külön gárdám is volt „apostolískolások“ néven, akik segítségemre voltak a hatalmas kiterjedésű plébániám missziós munkájának végzésében. Hány bűnös lélek útját egyengették keresztelő Jánosként a lelkipásztor felé, hogy annak áldásában, feloldozó hatalmában Krisztust találja meg! Hány bomlásnak induló családi életet békítettek meg! Milyen hatalmas megmozdulásokat végeztek egyegy lelkigyakorlat, misszió, vagy más társadalmi megmozdulás előkészítésében! Ök a bérmálás szentségének kegyelmét nem a kapott ajándékok lebecsülésével mérték meg. Tudták és érezték azt, hogy a bérmálás szentségének eltörölhetetlen jegy^ kötelez. Kötelez az Anyaszentegyházhoz való hűségre. Kötelez búzgóságra, Krisztus országáért való munkára, kötelez a lelkipásztor segítségére, az Anyaszentegyház védelmére. Szeretett jó Híveim! Álljátok zárt sorokban a lelkipásztoraitok mögé. Legyetek méltók régi jó híretekre, hogy az egyházmegye hívei a vasi és zalai részeken páratlan búzgósággal építsék Krisztus országát. Mielőtt elbúcsúznék Tőletek, abban a reményben, hogy a jó Isten segítségével pár éven belül minden plébániára eljuthatok és személyesen köszönthetlek benneteket, két nagy kötelességre szeretném még figyelmeteket felhívni. Az első a szegények gondozása és szeretete. Az Ür Jézus azonosítja magát velük. Az utolsó ítéleten jutalmat vagy büntetést a szegények és nélkülözők mértéke szerint fog osztani. Krisztus szenved abban a szegényben. Nincs fájdalmasabb kép, mint Krisztus a börtönben. Abban a lerongyolódott, talán bűnös életet élő, esetleg részegeskedő koldusban Krisztus szenved. Kíséreljétek meg a megmentését. Még Judástól sem sajnálta az atyai intő szót. Próbáljátok fölemelni lelki és testi nyomorából. Minden nyomorgó koldus sötét sebhely Krisztus egyházának arculatán. Ne legyen az egyházmegyében sehol sem elhagyatott, vagy lezüllött koldus. A másik nagyon fontos feladat, amelyre a mostani nehéz időkben a szülőket kell kérnem, a gyermekek és az ifjúság hatványozottabb gondozása és nevelése. A súlyos idők miatt az iskolák beszüntették tanításukat. Nagyon jól tudom és átérzem, hogy milyen sok gondot okoz ez a szülőknek. De ne elégedjünk meg tehetetlen sopánkodással és reménytelenkedéssel. A nehéz idők nagyobb áldozatokat kívánnak tőlünk. Sok munkánk közé iktassuk be ezt az áldozatot is, hogy a gyermekeinkkel mégjobban törődünk a mostani kényszerszünetben. Keressük föl lelkipásztorunkat, beszéljük meg vele a dolgokat. Talán lehet segíteni akként, hogy naponta egy-egy rövid időre összehozzuk őket iskolában, vagy egyesületi házban és rövid kis hitoktatáson kívül valami gyakorlati foglalkoztatással lekötjük idejüket. Ez nem lehetetlen, csak jóakarat és szeretet kell hozzá. Szeretett jó Híveim! A nagy német hadvezér, Hindenburg írta az első világháborúban, hogy odakint a fronton azonnal megérezték, ha itthon abbahagyták az imádságot. Hazánk keleti határain állnak fiaink kemény frontban, hogy Szent István országát, ezeréves édes magyar otthonunkat az ellenség pusztításaitól megvédjék. Erősségük nemcsak a jó fölszerelés, a kiváló hadvezetés és egyéni vitézség, de az itthoniak búzgó imádsága, engesztelő áldozata, minden kislelkűséget kivető, összetartása és reménysége. Száz meg száz írás van a kezeim között, amelyekben harcoló testvéreim tesznek erről tanúságot. A két kőtábla negyedik parancsa, Krisztusnak a hazai földre hullatott könnye legszentebb kötelességünkké teszi hazánknak és fajunknak szeretetét. De követeli tőlünk az a vérrel és verejtékkel áztatott föld is, amelyen a bölcsőnk ringott, amely szeretettel nyújtja a mindennapi kenyeret, ahol szüléink virágos pihenője fekszik s ahova egyszer mi is megtérünk a föltámadásig. Imádsággal, krisztusi élettel, bizakodó reménységgel, áldozatok vállalásával vívjuk meg itthon a harcot, hogy nyomunkban boldog magyar nemzedék áldja emlékünket. Szeretett jó Híveim! Itt vagyok már az egyházmegye szívében. Kezemben tartom a pásztorbotot és vezetlek Benneteket Krisztus nyomában. Fogadjátok szívetekbe főpásztorotok első tanítását. Imádságos lélekkel gondolkozzatok fölötte, beszélgessetek róla, hogy mindaz, amit mondtam életté legyen és nyomában épüljön Krisztus Ifjúság gondozása. Hazánkat szeressük. Főpásztor • áldása.
