Püspöki körlevelek 1944 (Szombathely, 1945)
VII. KOVÁCS SÁNDOR ISTEN IRGALMÁBÓL ÉS AZ APOSTOLI SZENTSZÉK KEGYELMÉBŐL A SZOMBATHELYI EGYHÁZMEGYE PÜSPÖKE ÉS A MURAVIDÉK APOSTOLI KORMÁNYZÓJA HÍVEINEK ÜDVÖT ÉS ÁLDÁST! 1062. sz. Főpásztori szózat a hívekhez. Krisztusban szeretett Híveim! Béke Veletek. Apostoli küldetésen Krisztus gazdagsági hirdetem. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ür Jézus Krisztustól. (I. Kor. 1. 3.) így köszöntötték a Krisztustól küldött apostolok azt a világot, ahová üdvözítő akaratára elindultak, hogy tanítsanak meg mindeneket az Isten ismeretére és szeretetére, bűntől sebzett lelkeket gyógyítsák meg a kereaztség fürdőjében és tartsák meg őket a megszentelő kegyelemben. Még nem ismerték azokat, akikhez küldetésük szólt, de lelkűk mégis tele volt Krisztus szeretetével irántuk és az Ö követségének szent kegyelmétől áthatva, szerető szívvel, áldást osztó lélekkel köszöntöttek reá minden emberre: kegyelem neked és békesség Istentől és az Űr Jézus Krisztustól. Szeretett jó Híveim! Engem is így küld n- az Űr Jézus Hozzátok, hogy Szent Márton árván maradt egyházmegyéjének főpásztora legyek és az apostolutód felszentelt leikével vezesselek benneteket az Ő nyomában. Szentséges Atyánk, Krisztus földi helytartója, akinek Szent Péteren keresztül mondotta a búcsúzó Jézus, legeltesd juhaimat és legeltesd bárányaimat, engem választott ki a ti lelketek főpásztori gondozására. Még nem ismertek, nem láttatok, nem hallottatok, mégis a püspökkészentelés kegyelmével úgy mutatkozom be nektek, mint Szent Pál apostol: Jézus Krisztus szolgája vagyok, Isten akaratából meghívott apostoutód, akit kiválasztott az Ő evangéliumának hirdetésére. Az Ő szent nevében köszöntök be Hozzátok, az ő kegyelméből fogom a pásztorbotot s akarlak benneteket vezetni Krisztus nyomában. Szeretett jó Híveim! A püspökkészenaítelés szavakkal ki nem fejezhető nagy kegyelmétől áthatva, főpásztori küldetésem célját a nemzetek apostolának eme szavaiban tudom kifejezésre juttatni: hirdetni Krisztus felfoghatatlan gazdagságát. (Ef. 3. 8.) De ha ennek a feladatnak nagyságára gondolok, megrendülve érzem gyöngeségemet és tehetetlenségemet, hogyan tudom én Krisztus által nekünk adott és soha teljesen ki nem meríthető gazdagságát hirdetni. Azt érzem, amit Szent Pál érzett a korintusiak között: ,,és én gyöngeségben és félelemben s nagy rettegésben voltam nálatok és beszédem és tanításom nem állott az emberi bölcsesség meggyőző szavaiból, hanem a Lélek és az erő bizonyítékából, hogy hitetek ne nyugodjék emberek bölcsességén, hanem Isten erején." (I. Kor. 2. 3. 5.) Mialatt magamban töprengek, hogy emberi méretekkel fel nem fogható krisztusi gazdagságot hogyan hirdessem nektek, lelkemben az evangélium egyik képe bontakozik ki. Az isteni Mester Fülöp Cezerea vidékén jár. Magas, sziklás fensík Galilea északkeleti részén. A sziklatetőn áll Augusztus római császár márványtemploma. A szikla alatt pedig szakadék, melyet pokol kapujának neveztek. Az Ür földi életének utolsó esztendejében van. Most is egész éjjel imádkozott. Jele annak, hogy ismét nagyjelentőségű dolgok következnek. Akik akkor ott jártak a sziklás tetőn, hogy a császár pogány templomában áldozzanak, nem is sejtették, hogy az a 12 embertől kísért, szegényesnek látszó zarándok kicsoda? Megáll a 12 szegény kérgeskezű halász-munkás és bűnös életéből felemelkedett vámos előtt, szelíden reájuk néz kérdő tekintettel: kinek tartják az emberek az Emberfiát? A felelet oly sokszerű. Talán nem is ez volt a fontos. A második kérdés: és ti kinek tartotok engem? Ti, akik elindultatok utánam és Krisztus gazdagsága az egyházban.
