Püspöki körlevelek 1944 (Szombathely, 1945)
— 25 — Scrutamini Scripturas. arra törekszem, hogy az egyházmegyét mielőbb megismerjem. Ha a körülmények nem is engednék meg, hogy rendszeres bérmálást végezhessek, még ebben az évben szeretném az egyházmegye főbb helyeit fölkeresni, hogy megismerjem papjaimnak és híveimnek körülményeit, lássam buzgóságukat és a jövő feladatait. Az erős hitnek ápolására szeretettel adom kezetekbe Tisztelendő Testvérek a szentírást, amelyben Isten gondolatával találkozik a lelkünk. Ha azt akarjuk, hogy a hitünk minél erősebb, minél átfogóbb és minden életmegnyilvánulást megvilágító legyen, akkor legelső kötelességeink közé tartozik az Isten gondolatát megismerni. ,,Fides est auditu, auditus autem per verbum Dei." — (Rom. 10. 17.) Az őskereszténységre hivatkoztam. Eddig csak azt tudtuk, hogy az őskeresztények naponta áldoztak. De arról nem igen emlékeztek meg, hogy a szentírás milyen helyet foglalt el lelki életünkben. A vértanuk aktái bizonyítják, 180-ban Kr. u. július 17-én a Scilli vértanuk a prokonzul előtt jegyzőkönyvbe mondották, hogy otthon azok a könyvek vannak, amelyeket keresztény életükben használnak és a jámbor Pálnak írásai. Iréné vértanú panaszkodik: „A szent íratok házunkban voltak, de nem mertük azokat elővenni, nagyon szenvedtünk, hogy azokkal nem foglalkozhatunk éjjel és nappal, mint azt kezdettől fogva tettük, egészen a múlt évig, amikor az üldözések miatt el kellett rejteni." Milyen gyönyörű vallomás, amelyik nemcsak a szentírás védelméről, de a naponkinti olvasásról is tanúságot tesz. így értem meg antiochiai Szent Ignácot, aki azt mondja: „Sic confugio ad evangélium tanquam ad praesentem Christum!" De komoly megfontolás tárgyává kell tennünk Orígenesnek vallomását: „In scripturis verbum caro fit, ut habitet in nobis." Az Isten gondolatai az emberi szavak testét és formáját veszik magukra. Mint maga a jó Isten, öröktől fogva élnek, isteniek, tisztán lelkiek lényükben, minden korlátoltságtól, határozatlanságtól és homálytól mentesek. És mégis úgy állnak a szentírásban, mintha ember gondolatai lennének. Emberi szavakban halljuk, szemünkkel olvassuk, mint minden emberi betűt. Miként a megtestesült második isteni személy a földi élet minden szegénységét, verejtékét, nélkülözését, sőt a megcsufoltatást, a megostoroztatást, egészen a keresztrefeszítésig vállalta, úgy a szentírásban megtestesült isteni gondolat is osztozik ebben a kálváriás életben. Célja mindkettőnek egy, hogy az emberi lelket az Istennel egyesítse: „ut habitet in nobis!" Már a természetes emberi életben is lelkünk alakul ahhoz, aki beszél hozzánk. Szava lelkűnkben marad, helyeselünk neki, elfogadjuk gondolatát. Ha másnak gondolatait átvesszük, szükségszerűen hasonlók leszünk hozzá. Ez történik a természetfölötti világban. Aki Isten szavát hallgatja, ráfigyel, leikébe veszi, az kezd hasonulni az Istenhez. Az Istennel való egyesülés a szentírás olvasás által is történik. Azért szeretettel kérlek Bennetek Tisztelendő Testvérek, hogy Istent szomjuhozó lélekkel, Isten felé törekvő akarattal olvassátok buzgón, alázatosan az Isten üzenetét, amelyet abból a hazából küldött utánunk, amelytől távol zarándokolunk, de ahová hazavár bennünket. Legyen jelszavunk, melyet életté változtatunk, Szent Ágoston vallomása: „Gyönyörűségem és örömem ezentúl mindig ez legyen, olvasom a Te írásodat oh Uram.“ Hitünk erősségének csak egyik eszköze a szentírás-olvasás. A tőle várt kegyelmi eredményeket nem fogjuk megnyerni, ha tovább nem megyünk és bensőséges imával nem tesszük életté a megismert igazságokat. Ezért szeretettel kérlek Bernieteket, Tisztelendő Testvérek, hogy minden buzgósággal és áldozatossággal végezzétek reggel az elmélkedést. Ismerem és jól tudom ennek minden nehézségét. Papi életemben végigküzdöttem. Fájdalmasan tapasztaltam azl is, hogy a mindennapi elmélkedés tökéletesítésének kérdésével az utolsó időkig alig foglalkoztak. Sokaknak azért nehéz az elmélkedés, mert nem látják meg benne, hogy az nem reggeli észtorna, filozófiai következtetések láncolata, emlékezés gyakorlása, hanem bensőséges beszélgetés a jó Istennel. Olyan komoly, személyes beszélgetés, amely minden lelki tehetségemet igénybeveszi s amelyben csak ketten vagyunk Istennel, akivel kölcsönösen megbeszéljük mindazt, amire lelkemnek szüksége van. Az elmélkedési formák az alázatos szolgáló szerepét töltik be, amellyel segítenek ahhoz, hogy ez a beszélgetés minél kegyelemteljesebb legyen. Avilai Szent Teréz mondja, hogy „az elmélkedő imádság nem más, mint benső barátság, gyakori érzelmes társalgás négyszemközt azzal, akiről tudjuk, hogy szeret minket." A modern keresztény bölcselet büszkesége, Mercier bíboros hangsúlyozza: „Az elmélkedés nem az ész magános foglalkozása, hanem a lélek társalgása az élő Istennel. Ehhez pedig lényeges az, hogy két személy vegyen részt benne." — Őszinte örömmel kell megemlékeznem arról, hogy az utóbbi időben igen értékes munkák jelentek meg az elmélkedő imádsággal kapcsolatban. P. Gráf mondja (Uram, taníts imádkozni. Szent István kiadás.) „Beszéljen a szívében jelenlévő Üdvözítőjével és pedig arról, ami szívét, lelkét legjobban foglalkoztatja, Beszélhe-In meditatione exardescet ignis.
